Darvas József új könyve - Athenaeum

Ritkán írok bírálatot. Ezelőtt, mint sok kezdő író, aki írni még alig tud, de úgy érzi bírálni már tud, én is elkövettem néhány tévedést, leírtam néhány elsietett és nagyképű ítéletet. Többek között Darvas József elő könyvét, a Fekete kenyért is Nagy Lajos Kiskunhalomjával vetettem össze és persze, az eredmény Darvasra rosszul ütött ki. Megírtam hogy a Kiskunhalom a beteljesülés, a Fekete kenyér a szándék. Szándékból azonban sohasem lesz irodalom, legfeljebb csak papírfogyasztás.

Darvas hibáit tehát megláttam, az erényeit észre se vettem. Pedig voltak erényei. Nem a becsületes szociális szándékára gondolok, ez magában kevés, hanem arra, hogy ritka dolog, nagyon ritka dolog, hogy egy tizenkilenc éves parasztfiú, egy falánk irodalomrajongó első művében már a saját hangján és a saját nyelvén szólaljon meg. Igaz, a nyelve nyers volt, a hangja pedig "rekedtes" a lefojtott belső izgalomtól, de az övé volt elejétől végig. Vagyis nem láttam meg a legfontosabbat, hogy a nyers és művészileg bizonytalan könyv mögött egy igazi egyéniség, egy szívós parasztfiú áll.

*

Nem azért mondtam ezeket el mintha szégyelleném a hajdani kritikusi tévedéseimet, hanem azért, mert tartozom ezzel nemcsak Darvas Józsefnek, hanem az igazságnak is. Ma már meg tudom becsülni az alkotást, a másokét is, mert ma már tudom mennyi erő, akarat, kitartás kell ahhoz, hogy egy igazi könyv megszülessen, még ha nem remekmű született is benne. Ez a könyv - Egy parasztcsalád története - nem remekmű talán, de ezt most nem keresem. Fontos könyv, igaz könyv, rólunk szól, szegényparasztokról, tehát beszélnem kell róla. Beszélnem kell annál inkább is, mert az Illyés Puszták Népe óta az irodalmi szociográfiák annyira elszaporodtak, hogy úgy éreztük, ilyesmivel már nem is állhat ki senki.

Nos, Darvas József kiállott és igaza volt. Ezt a mondanivalót senki se mondta még el és senki sem élte át jobban mint ő, aki nagyon mélyről, mondhatni a legmélyebbről jött az összes magyar írók között.

Éppen ezért én bevallom, nem tudok elfogulatlan lenni sem az íróval szemben, aki parasztok közül jött, sem a könyvvel szemben, amely Kabódi Mihályokról és Köcze Etelekről, paraszti ősapáinkról és ősanyáinkról szól. De ez nem azt jelenti, hogy engedményt tudnék tenni a jó szándéknak, ha művészi meggyőző ereje nincs. Mindig megaláz, sért és feldühít, ha valaki rossz írással próbálja a parasztság érdekeit szolgálni. Ezért utálom a népszínműveket úgy színműben mint regényben és novellában.

Igaz, a nyelve még most sem olyan tiszta mint a könyv megérdemelné. Még akadnak benne olyan hírlapízű kifejezések mint: "...újra a politikai élet homlokterébe állították". De viszont a hangja olyan tiszta, olyan egyszerű és olyan bensőséges, mint azoké az embereké szokott lenni, akik biztosak a dolgukban.

S Darvas biztos a dolgában. Könyve szemléltetően mutatja meg, hogyan épül egy nemzet, hogyan terjed térben és időben a fajta, hogyan ver gyökeret egy paraszti törzs a földben, hogyan lesz két "ifjú-legény" után fél falura terjedő "Kabódi nemzetség." Most lett egyszerre világos előttem, hogy a török kitakarodása után itt maradt egy milliónyi magyar hogyan szaporodott mostanáig sok bajon, vészen, háborún, kolerán, fekete himlőn, tífuszon, éhezésen, földesúri sanyargatáson át tizenhárom millióra. Mennyivel több ez a könyv mint az átlagos parasztregények, amelyek nem hiteles, hanem kigondolt történetet és elképzelt életet adnak az ismeretlen paraszti világról.

Igen, hiteles! Ez mindennél fontosabb. Elég volt a túlzásokból, akár politikai, akár erkölcsi célból csinálódnak. A művészi arányérzék az első és legmagasabb követelés minden íróval szemben. Első könyveiben Darvas is túlozott. Túlozta a paraszti nyomorúságot, a szektaőrületet s ezzel nemcsak a saját művészi hitelét, hanem a paraszti nyomorúság hitelét is rontotta. Nem mintha még szörnyűbb nyomor is nem volna annál amit akár ő, akár a "nyomor-írók" leírtak, de aki az esetlegesben nem tudta megragadni és kifejezni az általánost, az hiábavaló munkát végzett. Művének nincs szociológiai érvénye s éppen abból a célból nem hat, ami neki olyan fontos t. i. a politikai cél szempontjából.