Dtum
Login with Facebookk
2
VEZÉRCIKK
A Concord cirkáló elindul a newyorki kikötőből a kubai vizekre, az amerikai flotta nagygyakorlatára.
Newyorkból írja a Független Magyarország északamerikai levelezője: A világháború hihetetlen érdeklődést váltott ki az amerikai közönségből. A lapokat óriási számban kapkodják el és soha nem volt a rádiónak oly nagyszámú hallgatósága, mint ezekben az időkben. Természetes, az amerikai...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szabóné Fricska Anna
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Varsóban hadifogoly lengyel katonák lapátolják az egy ebédre való burgonyát.
Bukarestből jelenti a Kolozsvári Ellenzék: A Semnanul londoni értesülése szerint több tagból álló orosz kereskedelmi küldöttség érkezett Londonba. A küldöttség tagjai az ujságíróknak kijelentették, hogy állandóan...
Magyar termék vásárlására felhívó hirdetés
A Magyar Gazdaságkutató Intézet legutóbb megjelent, nagy érdeklődéssel fogadott helyzetjelentése a magyar ipari termelés alakulásáról a következőket állapítja meg: Az ipari termelés volumenét jelző indexszám 1938...
Mussolini csépel
Október második felében megkezdődnek a nagyszabású sziciliai földreform munkálatai. A földreform lényege az, hogy 300.000 hektárt kitevő területen, amelyen mintegy 1100 nagybirtok van, 70.000 tanyát létesítenek....
Meinl-kávé hirdetése
A háború alatt mind a hadviselő, mind a semleges országokban a polgári lakosságnak a legtöbb szükségleti cikkből csak kisebb mennyiségek állnak rendelkezésre mint békeidőben. Ennek oka egyrészt, hogy a háborús célból,...
Az első tutajok megérkeztek a Vágon Komárom alá
Elsőnek jelentettük, hogy Papp Remig főmérnök, a Nagybátony-Ujlaki rt. hajózási osztályának vezetője tervet dolgozott ki a második budapesti kereskedelmi kikötő létesítésére. A kikötő a Magdolna-városhoz tartozó...
A kormányzó megtekinti a híres bécsi Graef és Stifft-gyár remek alvázait az autókiállításon.
Fontos miniszterelnöki rendelet jelent meg a hivatalos lapban a teherautóbehozatal hathónapos vámmentességéről. A magyar vámjogban merőben újszerű ez a rendelkezés, mert mennyiséghez és időhöz kötik a vámmentességet....
Bontás az óbudai hajógyárban
A hajózási vállalatok világkonjunktúrája abban nyilvánult meg, hogy kivétel nélkül jelentősen emelték viteldíjaikat. A konjunktúra kiterjed a belvízi hajóstársaságokra is. Hír szerint rövidesen a dunai pool foglalkozik...
Cikk-ajánló
A vasút-autóharc új fejezete A vasút-autóharc új fejezete
A Magyar Közhasználatú Gépjárművállalatok Országos Egyesületének...
Hová tűnnek el Magyarországon a kiöregedett autók? Hová tűnnek el Magyarországon a kiöregedett autók?
A magyar gépjárműállományban javulás mutatkozik. A legutolsó...
Földreform az örvény fölött Földreform az örvény fölött
Modern Magyarországot szeretnénk látni magunk körül, új világot,...
A háborús pszichózis veszélyezteti idegenforgalmunkat A háborús pszichózis veszélyezteti idegenforgalmunkat
Valamennyi nagy utazási iroda, konszern hatalmas erőfeszítést tesz a...
Jegyrendszert vezettek be Németországban Jegyrendszert vezettek be Németországban
Az elsőrendű fontosságu fogyasztási cikkeknek minden fogyasztó...
Nyolcmillió métermázsa áru a csepeli kikötőben Nyolcmillió métermázsa áru a csepeli kikötőben
A csepeli szabad kikötőben hatalmas tárházak, sok-sok raktárépület,...
Oroszország gazdag? szegény? Oroszország gazdag? szegény?
Huszonegynéhány éve ezernyi szakvéleményt hallottunk arról, mennyit...
A semleges Magyarország export-kulcsa: Trieszt A semleges Magyarország export-kulcsa: Trieszt
A magyar exportőröket most az érdekli, milyen úton-módon lehet...
Néhány nap óta szünetel a szállítmányok háborús biztosítása Néhány nap óta szünetel a szállítmányok háborús biztosítása
Az ország nyugodt hangulatára jellemző, hogy a háborús biztosítás...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98