Dtum
Login with Facebookk
1939 | Október

Budapest II. kereskedelmi kikötője

Elsőnek jelentettük, hogy Papp Remig főmérnök, a Nagybátony-Ujlaki rt. hajózási osztályának vezetője tervet dolgozott ki a második budapesti kereskedelmi kikötő létesítésére. A kikötő a Magdolna-városhoz tartozó Dunaparton, a Dagály-utca vonalában épülne. Szakkörök foglalkoztak a tervezettel, legutóbb a Fővárosi Közmunkák Tanácsa ankétot hívott össze ebben az ügyben. A megbeszélésen a hajózási és kereskedelmi érdekképviseletek mellett megjelentek a fővárosi evezős sport képviselői is. A kommerciális célú berendezésen kívül ugyanis kétkilométeres, áramlás- és hullámmentes evezősversenypályát is teremtenének az új kikötőben, ahol ilyenformán nemzetközi evezősversenyeket is rendezhetnének.

Az ankéton számos érvet sorakoztattak fel
az új kereskedelmi kikötő mellett. Hangoztatták, hogy a Duna felső folyásáról érkező tömegáruk, főleg építési anyagok, azután a víziúton érkező fa elhelyezésére elsősorban az új kikötő lenne alkalmas. A hajózásnak is érdeke az új dunai kikötő megépítése, ami Budapest közvetlen tranzitó forgalmát jelentősen fokozná.

A közmunkatanácsi ankéten igyekeztek összeegyeztetni
az Ujpest részéről hangoztatott kívánságokat a Papp Remig-féle tervvel. Ujpest városa ugyanis azt kívánja, hogy a kereskedelmi kikötőt Ujpest magasságában, az eliszaposodással fenyegető népszigeti Dunaágban létesítsék. Végül kialakult a megoldás: elhatározták, hogy az új kereskedelmi kikötő az újpesti ágban kezdődik és onnan a Dráva-utca vonaláig terjed. Meggondolandónak tartják, hogy ne építsenek-e két bejáratot a kikötőhöz. Megkönnyítené a jég elleni védekezést és forgalmi szempontból is előnyös lenne.

A Közmunkatanács megbízta
a József nádor Műegyetem vízépítési tanszékét, hogy készítse el az új budapesti kereskedelmi kikötő modelljét, állapítsa meg a műszaki adatait és tanulmányozza a létesítendő kikötő vízáramlási körülményeit is. Ezek a munkálatok hónapokig, esetleg évekig is eltartanak. A kiadásokat a Fővárosi Közmunkák Tanácsa magára vállalta. Nem döntenek, amíg a kérdés valamennyi részletét át nem tanulmányozták. Addig a költségvetés sem készül el. Más kérdés, hogy mennyit vállal magára az állam, mennyit a főváros és a többi érdekelt. Ilyenformán csak évek mulva fejeződhetnek be a kikötőépítés előkészületei.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98