Dtum
Login with Facebookk
1937 | Július

Magyar Steyr Autó Müvek

A Steyr-Ausztró-Daimler-Puchmüvek Magyar Kereskedelmi Rt. legutóbb Káldy Jenő elnöklete alatt rendkivüli közgyülést tartott, amelyen alaptőkéjét 200 ezer pengőről 500 ezer pengőre emelte fel. A Steyr Müvek magyarországi vállalata ezzel a tőkeemeléssel csak követte a törzsgyár példáját, amely már előbb gyarapitotta a részvénytőkét.

A Steyr autók iránt az utóbbi években olyan nagy az érdeklődés,
– mindjárt hozzátehetjük, – jogos érdeklődés nyilvánult meg a nagyközönség körében, hogy szükségessé vált a magyar vállalatnak szélesebb alapokra való fektetése, ehhez képest az üzemnek lényeges kibővitése. Ezért volt szüksége az uj tőkére is. Mert már eddig is megnagyobbitotta service állomását, a legmodernebb és a legujabb gépekkel szerelte fel javitó mühelyét és ujabb hydraurikus emelőkar beállitásával ügyfeleinek gyors kiszolgálására rendezkedett be.

A Steyr autók, – ugy a személy-, mint a teherkocsik,
– tudvalevőleg eddig is közkedveltségnek örvendtek, de különösen nagy érdeklődést fog kiváltani az uj 630-as Steyr kocsi, amely az eddigi kocsik összes jó tulajdonságait és előnyeit egyesiti magában. Ez az uj typusu kocsi különösen az urvezetőknek lesz az ideálja, mert az eddigi összes kocsik jó tulajdonságait és előnyeit egyesiti magában.

A Steyr magyarországi vállalata most müködési körébe vonta
Steyr teherautók eladását is és meg kell, hogy állapitsuk, hogy ezekkel igen rövid idő alatt nagy eredményeket ért el. Kitünő eredményeket ért el pedig azért, mert ezeknek a teherautóknak felépitése tökéletes, teljesitőképességük pedig nagy.

Bizonyos, hogy egy vállalat nagy sikere
nem választható el az irányitó vezérigazgató müködésétől. Ez a legjobban igazolódik be a Steyr Müvek magyarországi telepénél, amelynek élén Bolgár Aladár vezérigazgató áll. Bolgár Aladár nemcsak kitünően vezeti a vállalatot, hanem az autós közönség körébe is olyan nagy népszerüségnek örvend, amely egyik biztos alapja a vállalat nagyarányu prosperitásának. Bolgár Aladár nemcsak eladja az autót, hanem továbbra is barátja az autót vásárló ügyfelének és ez a titka nagy népszerüségének.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98