Dtum
Login with Facebookk
1939 | Szeptember

Újabb tájékoztatás az angol blokád-háborúról

London, szeptember 22.

A semleges államoknak jogukban áll,
hogy Németországgal kereskedelmi kapcsolatokat tartsanak fenn, viszont Angliának is a nemzetközi jog értelmében joga van arra, hogy lefoglalja a Németország számára érkező dugárukat, még akkor is, ha ezek a dugáruk először a semleges államok kikötőibe érkeznek.

Régóta megállapították már a hadviselő feleknek azt a jogát, hogy a dugáruknak minősített árukat lefoglalják és azt a jogot a hadviselő felek háború esetén mindig alkalmazták is. A törvényszékek ugyancsak megerősítették a hadviselő feleknek azt a jogát is, hogy az élelmiszereket is dugáruknak minősítsék. A hadviselő felek ezt a jövőben is alkalmazni fogják és nem engedik meg, hogy az ellenség a háboru folytatásához szükséges árucikkeket országába szállíthassa.

Anglia nem törekszik
a semleges államok és Németország közötti kapcsolatok szabályozására, valamint nem akarja korlátozni a semleges államok kereskedelmi szabadságát sem, amennyiben nem lépik túl a hadviselő felek jogait. Az angol kormány mindig jóakarattal lesz tekintettel a semleges államok szükségleteire, amelyekre gazdasági életük utánpótlása céljából szállítanak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98