Dtum
Login with Facebookk
1940 | Augusztus

Teleki Mihály a magyar mezőgazdaság új feladatairól és nagy lehetőségeiről

Sopron, augusztus 4.

A soproni nyári egyetem ünnepélyes megnyitására Sopronba érkezett Teleki Mihály gróf földmívelésügyi miniszter.
A nyári egyetemet, amelynek ezer főnyi hallgatója van, délelőtt 11 órakor nyitotta meg a városháza dísztermében Zimmermann Ágoston rektor nagy közönség jelenlétében.

Az elnöki megnyitó után Teleki Mihály gróf földmívelésügyi miniszter emelkedett szólásra:
– Egy új Európa küszöbén állunk! – mondotta többek között. – Ebben az új Európában hatalmas gazdasági előnyeinket ki kell használnunk, ezért, mielőtt a tudományos előadások megkezdődnének, pár szóban biztatást, ösztönzést szeretnék nyujtani a háború utáni idők gazdasági lehetőségeinek kiaknázására és szólani szeretnék agrárpolitikánk célkitűzéseinek azon irányairól, amelyek előttünk állanak.

– Magyarország gazdasági életének súlypontja a mezőgazdasági termelésen van. Amikor a világháború utáni idők gazdaságpolitikájának iránya minden államban az autarkiára való törekvés volt, hazánknak bele kellett kapcsolódnia ebbe az irányzatba, hogy újjá tudja építeni gazdasági életét.

– Ha saját erőnkből és baráti államok segítségével ismét naggyá lesz az ország, gazdasági életünk oly lendületet fog venni, ami bizonnyal kárpótolni fog a nehéz időkért és a sok gonddal és bajjal teli küzdelmes évekért.

– Mezőgazdasági életünk új adottságok előtt áll. A most előttünk álló kedvező kilátású gazdasági lehetőségeket tehát ki kell aknáznunk, miért is mezőgazdasági termelésünk átszervezését kell ennek megfelelően agrárpolitikánk legközelebbi céljául kitűzni.

– Törekednünk kell arra, hogy mezőgazdasági többtermelésünk még fokozódjék, ennek érdekében mezőgazdaságunkat minden irányban fejleszteni kell és mezőgazdasági hitellehetőségek nyujtásával előmozdítani a kívánatos termelési irányokat.

– Törekednünk kell arra, hogy ezt az áldott magyar földet úgy műveljük, hogy terményeink minőség tekintetében felvevő piacaink igényét mindenben kielégítsék, hogy így agrárcikkeink az újjászülető Európában azt a közkedveltséget, melyet eddig is élveztek, fokozhassák. Ezáltal ismét állandó és biztos piacokat fogunk szerezni.

– Mindezek érdekében a kormányzat egész erejével, anyagi és erkölcsi támogatásával a magyar gazda segítségére siet.

Utána Szily Kálmán kultuszminiszteri államtitkár szólalt fel, majd Soproni Thurner Mihály polgármester a város közönsége nevében üdvözölte a nyári egyetemet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98