Dtum
Login with Facebookk
1940 | Június

Autóbusz-drágítás és térképes villamos-jegy

Budapest közönsége vasárnap két ajándékot kapott a BSZKRT-tól.
A villamoson új térképpel ellátott jegyet adtak a régi áron, viszont az autóbuszon régi jegyet drágábban, mint eddig.

Hogy az újfajta térképpel ellátott jegy mit jelent a gyakorlatban, az csak napok mulva fog kiderülni. Igy szemre éppen olyan komplikált, mint a régi. A BSZKRT hivatalos magyarázata szerint ezzel a jeggyel csak jóhiszeműen lehet utazni, míg eddig úgylátszik, rosszhiszeműen is lehetett. Értesülésünk szerint a premieren nagyobb zavar nem volt.

Az autóbuszon vasárnap reggel óta 28 fillért kell fizetni egy szakaszjegyért és 40-et az átszállásért. Vasárnap általában mindig kevesebben utaznak autóbuszon és így az első napon még nem lehetett meglátni, okozott-e visszaesést az utasforgalomban az áremelés. Valószínűnek látszik, hogy aki csak teheti, ezentul meg fogja spórolni a drága autóbuszjegyet és kisszakasszal fog utazni, legfeljebb 30 filléres villamost átszállóval – jóhiszeműen.

A kettős premiérnek semmiesetre sem volt átütő sikere. De azért az újdonságok előreláthatóan sokáig műsoron maradnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98