Dtum
Login with Facebookk
1940 | November

Magyar-német birkózóverseny

Jó sportra mindig akad közönség, - ez a tétel a magyar-német birkózómérkőzésen is beigazolódott. A sportrajongók valósággal megrohamozták a városligeti cirkusz pénztárait és borsos felárral is szívesen vették a jegyeket az élelmes üzérektől.

Az előcsarnokban lejátszódó közelharcok megint csak a sportcsarnokot sürgették, amely túl lassan épül. Legalább is a sportrajongók idegeire hat túl lassúnak az építkezés menete.

A nézőtér zsúfolásig tömve. A himnuszok elhangzása után Papp László dr. szövetségi kapitány, az egykori népszerű birkózóbajnok mutatja be a közönségnek a küzdő feleket. Ő egyszersmind az eredményhirdető is.

Bencze és Tóth Ferenc fölényesen győzik le ellenfeleiket, a német Pulheimet és Schmitzet és közben a szabadstílusú birkózás magasiskolájában gyönyörködhetünk. Igazán megérdemlik a sűrűn felhangzó tapsokat.

Utána a tartalék Tóth Miklós tusvereséget szenved a méltán nagyhírű Nettesheimtől és a Sóvári-Schäfer-mérkőzés se ígér sok jót. A csupa izom német fiú ugyanis a világ legjobb birkózójaként szerepel a szakkörökben és győzelmét előre elkönyvelik. Nem így történt!

Sóvári nagyszerűen harcolt és egyáltalában nem tette őt elfogulttá világhírű ellenfelének briliáns eredménylistája. Sőt, a küzdelem második felében támadásba ment át a magyar fiú és bizony Schäfer nem egyszer igyekezett a szőnyegről való gyors lesétálással menteni az irháját. Ez lett a veszte, mert a bírák lepontozták és a közönség örömdiadallal ünnepelhette a váratlan magyar győzelmet.

3:1 arányban vezetünk és csak most jönnek a nagyágyúk: Kovács Gyula, Riheczky és Bóbis. Nem csoda, ha már mindenki nagyarányú győzelmet remél. A fess, magas, kisportolt izomzatú Kovács, a magyar reménységek főletéteményese jól is kezd, és úgy látszik, Schweikert-nek nincs sok keresnivalója.

Később meg is sérül a német, mert Kovács véletlenül a pontozóbíró, majd az elnöki asztalhoz vágja. A közönség nagy biztatásba kezd, hiába, mert bizony a két birkózó meg se próbálkozik a „szabad fogásokkal”. A nagy tologatásban végül is a magyar fiú fárad ki jobban és már nem jelent meglepetést, - legfeljebb bosszúságot - amikor a németet hozzák ki győztesnek. (3:2.)

Majd a János! - mondják a bennfentesek. Úgy is fest a mérkőzés, hogy Riheczky könnyen elbánik Ehret-tel. Egy ízben, olyan lendülettel taszítja el magától, hogy a német kirepül a közönség soraiba, másszor meg a porond peremén helyet foglaló fotóriporterek testi épségét veszélyezteti.

Ám szabadstílusú birkózásra itt is hiába várunk. Megint összekapaszkodnak, hirtelen fogás következik és a következő pillanatban óriási meglepetésre Riheczky mindkét válla a szőnyeget éri. Riheczky mester igen szomorú, ami nem is csoda, mert a páholyban ott üt sportszerető igazgatója, Petrényi József is. 3:3 A fölényes győzelemnek vége, most már örülni kell, ha a legkisebb arányban is nyerünk. És nyerünk!

– Mindent bele! – zúg a tömeg és Bóbis bele is ad mindent. Nagyszerűen harcol, súlyát meghazudtoló fürgeséggel támadja Müllert, a német a szőnyeg szélére menekül, de Bóbis visszacipeli, egy-egy remek fogást bevisz és végül is a közönség tomboló tapsvihara közben fölényesen győz. 4:3 Magyarország javára

Még liheg és fáradtan, de boldogan fogadja Bóbis az üdvözléseket, amikor a Képes Sport munkatársa nekiszegezi a kérdést:
- Milyen érzés az, ha az ember tudja, hogy rajta múlik a nemzetek közötti mérkőzés sorsa?

- Hozzá vagyok szokva, ez az én sorsom. Ezért nem tudom azt produkálni, amit szeretnék. Nem kockáztathatok, be kell érnem azzal, hogy az egy-két jó fogással szerzett pontokat „tartsam”. Pedig de szeretném egyszer megmutatni!

Papp László dr. jön az öltözőbe. Ő is melegen gratulál és boldogan mondja:
- Remekül csináltad! ...

Azután kérésünkre így nyilatkozik a Képes Sport olvasóközönsége számára:
- Pazar dolog, amit ez a Bóbis csinál. Szinte rejtély, hogyan telik az erejéből. Mert ő nem az a vasfizikum és izomkolosszus, aminek az alakja után sokan gondolják. Mégis valósággal labdázik az ellenfeleivel. Én is aláírom, hogy több benne a birkózó klasszis, mint amit alkalma van igazolni. Mert ő valóban nem kockáztathatott. A kockázat mindig veszéllyel jár. Neki pedig nyerni kellett. Ez volt a fő és Bóbis ezt a nagy feladatot derekasan el is végezte.

Majd így folytatja Papp László dr.:
- Sóvári volt a mérkőzés hőse. Az ő győzelmére igazán nem számíthattunk. Pedig reálisan győzött a világhírű Schäfer ellen. Bizony a német ki-kiszaladt a szőnyegről és ezzel ki is kapott. Még a német vezető és Földeák, a németek trénere is elismerte, hogy Sóvári megérdemelten győzött.

 

Annál jobban bosszant Riheczky tussa. Ilyen régi, rutinírozott versenyzőnél nem volna szabad ennek előfordulni. Kovács Gyula nem bírta az iramot, Tóth Miklóst csak kényszerűségből szerepeltettük, mert Ferenc sérült volt. Annál jobban örültünk Bencze és Tóth Ferenc pompás munkájának, tőlük még sok szép győzelmet várunk.

Ez volt szombaton. Sajnos, vasárnap a görög-római stílusú birkózásban sorra vesztettünk és csak az erdélyi Tőzsér és Bóbis aratott győzelmet. Azzal vigasztalódtunk, hogy - ezt előre tudtuk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bóbis veszélyes helyzetben, amiből azonban ő kerül fölénybe Bencze minduntalan a nyakába vette Pulheimet Tóth Ferenc gyömöszöli Schmitzet Az erdélyi Tőzsér félnelsont visz be ellenfelének a görög-római birkózásban Sóvári ölelő karjaiból Schafer a zsűriasztalhoz manakül A magyar csapat - Bencze, Tóth Ferenc, Tóth Miklós, Sóvári, Kovács, Riheczky, Bóbis A német csapat - Müller, Ehret, Schweikert, Schafer, Nettesheim, Schmitz, Pulheim és a vezetőjük
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98