Dtum
Login with Facebookk
1940 | Szeptember

Az új degresszív tarifa csak az első lépés

A kereskedelem- és közlekedésügyi minisztériumban a Felvidék egy részének a visszacsatolása után hozzáfogtak olyan tarifarendszer kidolgozásához, amely megóvja a távolabb fekvő területeket attól, hogy a nagy távolság gazdasági érdekeiket, forgalmukat, termelvényeik értékesítését hátrányosan befolyásolja.

Az új országos degresszív tarifának az életbeléptetésére most került sor és ezzel Keletmagyarország és Erdély hazatért részei számára is biztosították a kedvezményeket, amelyeket a Felvidék és Kárpátalja érdekeinek a figyelembevételével készítették elő. Az új degresszív tarifa szeptember 11-től érvényes és mind a személy-, mind a teheráruszállítást a távolság arányában olcsóbbá teszi.

A tarifaleszállítás azonban, mint értesülünk, csak az első lépésnek tekinthető a mai kereteiben. A kereskedelem- és közlekedésügyi kormány ugyanis foglalkozik az erőteljesebb degresszió kérdésével.

Ennek a nagyobb csökkentésnek azonban ezidőszerint pénzügyi akadályai vannak, rövid időn belül mutatkoznak majd a jelenlegi tarifareform hatásai és az illetékes tényezőknek előreláthatólag módjuk lesz megbizonyosodni afelől, hogy a tarifaleszállítás nem vezet bevételi kieséshez, sőt ellenkezőleg, a növekvő forgalomnak a tiszta haszna is megnő. A tapasztalatok alapján kerülhet sor különösen a nagyobb távolságokon további fokozatos tarifamérséklésre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98