Dtum
Login with Facebookk
1939 | Augusztus

Ezt jól csinálták!

Teleki Pál gróf miniszterelnök egyik legutóbbi parlamenti beszédében hangoztatta, hogy a gazdasági élet terén nem lehet csodákat várni. Minden eredményt szívós, kitartó munkának kell megelőznie, azaz senki sem arathat anélkül, hogy először ne vessen. Ennek a miniszterelnöki gondolatnak a jegyében valósult meg a közlekedési minisztériumban néhány olyan tarifális reform, amelyről szűkszavú közlemények számoltak be csupán. Pedig ezek a személyszállítási reformok igen nagy szociális jelentőséggel bírnak, sok tízezer embert érintenek, többnyire azokat a kisembereket, akiknek a sorsán elsősorban kell javítani.

A nyári utazási menetdíjkedvezményekről, a Kárpátalja részére engedélyezett viteldíj mérséklésről, a balatoni és más fürdőhelyek látogatottságát fokozó olcsóbb tarifákról és a csoportos gyermeknyaraltatási menetdíjmérséklésekről van szó, ezeket azonban felülmúlja a legutóbb kibocsátott és a fizetéses szabadságra utazó munkásokra és családtagjaikra kiterjedő 50 százalékos utazási kedvezmény, amelyet különösen bürokratikus formalitások nélkül vehet igénybe mindenki, aki élvezi a fizetéses szabadságot és tagja valamelyik családpénztárnak.

Nagy lépést jelentenek ezek a vasúti kedvezmények szociálpolitikai vonatkozásokban, de jelentősen elősegítik azt a belső idegenforgalmat is, amely kétségkívül eredményes pótolhatja a külföldi idegenforgalom csappanása folytán jelentkező esetleges kiesést. A kisemberek megsegítéséről, a dolgozók támogatásáról van szó. Jól oldotta meg az, aki elhatározta és a bürokrácia birodalmában szinte szokatlan gyorsasággal keresztül is hajszolta ezeket a reformokat.

A közlekedési minisztérium úgylátszik motorizált tempóban dolgozik és igyekszik kidolgozni, megvalósítani a közlekedés egységesítésének régóta hangoztatott nagy programját is. Nyári szabadságról ilyen körülmények között aligha lehet szó, mert a részletes tervek elkészítése, az ellentétes érdekek összeegyeztetése hónapokig tartó éjjel-nappali munkát jelent az egész vezérkar számára. Ezenkívül pedig más tervek is forrnak, más reformok is érlelődnek a közlekedés terén, amit csak örömmel üdvözölhet az, aki szeret bízni a korszerű újítások mielőbbi keresztülvitelében.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98