Dtum
Login with Facebookk
1941 | Április

Bonyodalmak a zöld cipőutalványok körül

Noha már több mint egy hete megkezdődött a cipőutalványok igénylése, Budapesten még csak igen kevés cipőutalványt adtak ki s a budapesti cipőüzletekben eddig inkább csak vidékről jelentkeztek szórványosan vevők a kiállított zöldszinű utalványokkal.

Míg Budapesten, nyilván a bürokratikus eljárás hosszadalmassága késlelteti a cipőigénylések gyors elintézését, vidéken több helyen tévesen értelmezték a törvényes rendelkezéseket s több vidéki városban megtörtént, hogy az ottani hatóság áthuzta a kiállitott utalványon azt a részt, amelynek értelmében az utalvány tulajdonosa az ország területén bárhol beválthatja az utalványt s ehelyett a hatóság maga jelölte meg a beváltó helyet.

A cipőkereskedő érdekeltség ez ügyben a közellátási miniszterhez fordult orvoslásért.
Ezenkivül kérte azt is, hogy szabaditsák fel a zárlat alól a férfi vikend-cipőket, a nubuk és velur, valamint a lakkbőrből és hüllőbőrből készült női cipőket, ugyanezen anyagokból készült gyermek-, fiú- és leánykacipőket, a boxbőrből való női szandaletteket, a még fel nem szabaditott házicipőket, fehércipőket, a női flexiblecipőket és a parafaköztalpu és telisarku női cipőket.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98