Dtum
Login with Facebookk
1941 | Április

„Minden talpalatnyi földet meg kell művelni a fővárosban is”

Szendy Károly, Budapest polgármestere, mint ismeretes, rendeletben utasította a főváros erdő- és mezőgazdasági hivatalát, hogy 15 napon belül állapítsa meg azokat a mezőgazdasági művelés alatt álló vagy arra alkalmas ingatlanokat, amelyek ezidőszerint parlagon maradtak, mert ezeket meg kell művelni. A polgármester megkereste Pest vármegye gazdasági felügyelőségét is a hasznosítás ügyében.

Elrendelte egyben, hogy az ilyen területeket, amennyiben azok a főváros tulajdonát alkotják és jelenleg nincsenek megművelve, vegyék jegyzékbe tíz nap alatt, majd pedig árverés útján adják bérbe. Munkatársunk kérdést intézett a fontos közélelmezési vonatkozású rendelet ügyében Morvay Endre dr. alpolgármesterhez, aki a következőket mondta:

– A mai nehéz viszonyok között közös munkát kell végezni a népélelmezés egész frontján,
a többtermelés érdekében mindenkinek: magánembernek és közületeknek a legnagyobb teljesítményt kell kifejtenünk. Minden talpalatnyi földet meg kell művelni. A főváros jó példával akar elöljárni ezen a téren. Budapest területén sok üres, nagyterjedelmű terület van, ezeknek termelési célra való hasznosítását rendelte el a polgármester úr. E pillanatban még nem lehet eldönteni, hogy milyen eredménye lesz ennek, de ha az így megművelt területek nem is hoznak számottevő termést, a rendelkezésnek jó hatása lesz abban az irányban, hogy felkelti a lakosságban az összetartozóság érzését és példát ad a közösség érdekében való munkára.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98