Dtum
Login with Facebookk
1941 | Március

Az úszó mentőkocsi

Egy repülőgépünk nem tért vissza… - olvassa az ember a hadijelentésekben s rendszerint azt gondolja ehhez a mondathoz hozzá, hogy ez a gép, személyzetével együtt, elégett, lehullott vagy ellenséges fogságba került. Pedig - főként a La Manche-csatorna fölött - van még egy eshetőség: a gép leszállott a víz színére és személyzete ott hányódik valahol a végtelen víz felszínén.

Elmerülni ugyan nem merül el, mert a bátor repülőkön felfujt mentőmellények vannak, amelyek a víz színe fölött tartják őket; de megveszi őket az Isten hidege, fagyosra gémberednek a jeges vízben, éhen vagy szomjan pusztulnak; ha lehullás közben meg is sebesültek, akkor elájulnak s így vesznek oda az óceán mélyébe.

Amióta a vöröskeresztes gondolat egy egyszerű svájci polgár agyában hetvennyolc éve megszületett, azóta meggyökerezett a kultúremberiség lelkében a gondolat, hogy a fegyvertelen katona már nem ellenség, hanem szenvedő embertárs, akin segíteni mindenkinek kötelessége. Ebben az eszmekörben született meg Udet vezérezredesnek, az első világháború legendás német repülőhősének az agyában az „úszó mentőkocsi” gondolata, amelyet főként a Könyökcsatornában lezuhant pilóták megmentésére használnak fel újabban.

Ez a szerkezet egy nagyarányú úszó bója, amelyből kilométer hosszúságú kötelek ágaznak ki minden irányban s parafaúszókon lebegnek a víz színén. Ha a lezuhant repülő rábukkan ilyen kötélre, akkor annak mentén odavonszolja magát a bójához: itt már biztonságban van s nyugodtan bevárhatja, amíg repülőtársai érte jönnek s elviszik a hazai földre.

Az úszó mentőkocsi, voltaképpen egy hatalmas méretű vasbója, amelyet a Vörös Kereszt jele véd meg mindkét fél támadásai elől, mert mindkét fél pilótáját tudják, hogy „mindnyájunkat érhet baleset”. A bója belül otthonosan van a legszükségesebb mentőeszközükkel és pihenőhelyekkel, valamint rádióleadóval felszerelve, hogy a menekülés első óráit nyugalomban tölthessék itt.

A mentőbója belső berendezése: 1. ágyak. 2. felfújható gumicsónak. 3. élelmiszerek, 4. ruhák és cipők, 6. facövekek és kalapács a repülőgépen lévő belövési helyek kifoltozására. 6. patikaszerek. 7. rövidhullámú leadó, 8. villamos akkumulátor a rádió-leadó és a szükséglámpák számára. 9. ivóvíz, 10. borszesz főző, 11. evőedények, 12. mentőkötelek. Mihelyt menekült pilóták vannak a bójában, felgyújtják a bója árbocán lévő vészlámpát, hogy ezzel jelezzék az erre haladó hajók és repülők számára, hogy a bójának megmentésre váró lakója van.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98