Irta: Bangha Imre ny. á. altábornagy

Gazdasági berendezkedés nem képzelhető el tervszerűség nélkül.
A tervek kiterjedése, sokoldalúsága, mélysége és öntudatos volta különféle lehet, de valamennyire élesen rányomják bélyegüket a kor lehetőségei.

Országok és vállalatok terve rendesen az évi költségvetésben merül ki.
Mivel a pénz olyan csereeszköz, amely belső termelő- és hajtóerővel rendelkezik, ezért nemcsak kifejezőjévé, hanem egyenesen irányítójává vált nemcsak a közgazdaságnak, hanem majdnem magának az egész életnek is. Pedig az államok életében igen rövid idő az esztendő. Az egyéves célkitűzések majdnem máról-holnapra való vergődéshez hasonlíthatók, még akkor is, ha egyes közmunkák több évre nyúlnak át.

Ezért az öntudatos tervgazdaságok már eleve több éves ciklusokkal és azok megismétlődésével számolnak, hogy átfogóbb, nagyobbszabású felépítő munkát végezhessenek. A pénzügyi lebonyolítás pedig egyenesen szükségessé tesz egy évnél hosszabb időszakot. Viszont hátrányt jelent az ezzel járó merevség. Időközi kényszerű átállásra lehet szükség, ami zökkenőket, veszteségeket okozhat, sőt a gazdasági egyensúlyt is befolyásolhatja.

További árnyoldala a tervgazdaságoknak a mammutszerűség.
Bábeli zűrzavarhoz vezethet, ha a szervezés nem kifogástalan és ha visszaélések aknázzák alá a végrehajtást. Ezért normális időkben senki sem alkalmazza szívesen a tervgazdaságot, nemcsak azért, mert a szabad gazdasághoz szoktunk, hanem azért sem, mert a legtöbben kívánatosnak tartják a máról-holnapra való, de szabad, nyugodt életet, amelyben szinte magától megy minden és az állam csak a kiegyensúlyozó szerepet tölti be. Ez az álláspont kényelmes és mindaddig helyes is, ameddig a körülmények is annyira kiegyensúlyozottak, hogy a közgazdaság a nemzetek nyugodt fejlődését követheti.

Voltak és lesznek azonban mindig idők a történelemben, amikor a közgazdaság nyugalmi helyzetéből vészesen kilengő áruínség vagy túlkínálat, munkanélküliség vagy emberhiány lép fel. Földrészek felfedezése, gyarmatbirodalmak keletkezése, nagy háborúk stb. lehetnek ilyenek, amikor a gazdasági kérdések az első helyre nyomulnak elő. Ilyen vészterhes időkben kerül napirendre a tervgazdaság gondolata.

Korfordulókról beszélünk a történelemben.
A mai korfordulóban a dolgozó ember a maga lelki és emberi jogait szeretné visszaperelni a túlhatalmasodó termelési eszközöktől. A harc gazdasági téren is folyik, de csakis többtermeléssel lehet azt a többletjólétet megteremteni, amit a tömegeknek juttatni kell. A javak felosztása csak elégtelen, egyszeri segélyt jelentene és a gazdálkodás továbbvitele szempontjából káros volna. Ezért egészséges közgazdaság csak arányosításra törekszik, főleg a jövedelmek terén.

Igy nyer a tervgazdaság szociális arculatot, mert emberhez méltó megélhetéshez kívánja juttatni a tömeget, akik életük gazdasági megszervezésére földhöztapadt voltukban önmaguktól nem képesek. Lelkiismeret dolga viszont, hogy ezirányban ne tétessenek földi paradicsomról szóló, soha be nem váltható ígéretek, mint az például az orosz szovjet tette.

Mentalitásra nézve a tervgazdaságok vagy politikai programjelleggel, offenziven lépnek fel, avagy csak szükségből, defenziv célra szolgálnak.

Intenzivitásra nézve a tervgazdaság totalitásra törekedhetik, bár ezt az elméleti elgondolást még az orosz példa sem tudta megvalósítani. A tervgazdaság nem jelenthet szükségszerűen kommunizmust, sem a termelői javak nacionalizálását, habár néha ezekhez nagyon hasonló lépéseket is tesz. Érdekes ebből a szempontból az angol szénbányák nacionalizálása. Máshol célszerűbbnek látják, hogy csak a nagy kereteket rögzítsék és például a kulcstermelési ágakat szervezzék meg. Ilyenkor inkább irányított gazdálkodásról beszélünk. (Ennek egyik negatív válfaja a kötött gazdaság. Ez nem zárja ki az egyéni kezdeményezést és ennek révén érvényesülhet mindaz, ami öröm és szépség lehet a munkában.)

Célszerű, kivált kezdetben, a meglévő gazdasági keretek fenntartása és tovább építése, mint ahogy a teljes tervgazdaság is gyakran csak lépésről-lépésre, számos botláson keresztül valósul meg a maga egészében.

Tervgazdálkodás tekintetében igen fontos az időszak, amikor a háborús termelést békeviszonyokra kell átvezetni.
A szükséglet máról holnapra csökken. Felhalmozott, részben tengerentúli készletek (bár a hajótérveszteségek folytán kissé lassabban) zúdulnak rá a fogyasztásra, az árakat lenyomják, a termelés katasztrófális válságokat szenved át. Türelmetlen munkanélküli tömegek jelentkeznek és ezeknek forradalmi feszültségét csak a legnagyobb előrelátással és szervezéssel lehet megelőzni. A munkanélküliség levezetésének gondja terelte a figyelmet tulajdonképpen először a tervgazdaság gondolata felé, mint ahogy ez mozgatta Roosevelt New Deal-jét is.

A tervgazdaság egyik legfőbb jellemvonása a stabilitásra való törekvés.
Ha a tervgazdálkodás megteremti azt a stabilitást, amely le tudja csillapítani a konjunktúra hullámzását, biztosítja a termelés folyamatosságát, kikapcsolja a túlzott spekulációt, akkor betöltötte igazi hivatását.

A kérdés legnehezebb oldala a pénzügyi megalapozása.
Ennek kifejtése azonban oly terjedelmes, hogy erről más alkalommal lesz szó.