Dtum
Login with Facebookk
1942 | December

Bővíti üzemét és fokozza kapacitását a Budapest-Salgótarjáni Gépgyár

A Budapest-Salgótarjáni Gépgyár Rt. igazgatósága közgyűlési jelentésében nagyszabású és sokirányú tevékenységről számol be.
Kitünik a jelentésből, hogy a vállalat mindent elkövetett a háborús ipari termelés folyamatosságának és produktivitásának érdekében, ugyanakkor pedig szociális szempontból is igen jó példát mutatott.

A budapesti gyárban az anyagbeszerzési körülmények ellenére sikerült az előző évi kiváló színvonalon tartani az öntöde termelését.
A szerszámgépműhely teljes kapacitással dolgozott. Az ipari megrendelésekkel bőségesen ellátott gyárüzem gondoskodott arról, hogy az öntöttvas-cikkek részbeni pótlására szolgáló anyagok – alapos kikísérletezés után – helyettesítsék az öntött vasat. Ezért nagyobb összegű beruházással modern könnyű-fémolvasztó berendezést létesítettek.

A kitünően foglalkoztatott, erősen fejlődő Budapest-Salgótarjáni Gépgyár Rt. megvásárolta
a Váci-út 19. szám alatti, 6400 négyszögöl területű gyártelepet, amelynek egy részét eddig is bérelte. Ezzel lehetővé vált az aránylag szűk helyen koncentrált, budapesti szerszámgépgyár bővítése és kapacitásának növelése, aminek nemzetvédelmi szempontból is elsőrangú jelentősége van. Az értékes ingatlantranzakció révén lehetőség nyílik arra is, hogy az ú.n. megmunkáló műhelyeket a budapesti gyártelepen egyesítsék. A Salgótarjánban ily módon felszabaduló területet arra használja fel a gyár igazgatósága, hogy kibővítse az öntödét és további újabb üzemágakkal fokozza az üzem produktivitását.

70.079 pengő nyereséget ért el a körültekintéssel és szaktudással irányított vállalat.
Részvényenként 4.20 pengő, tehát 6% osztalék fizetését javasolta az igazgatóság a közgyűlésnek. Szociális téren folytatta Budapest-Salgótarjáni Gépgyár évről-évre követett, áldozatkész, példamutató, munkás- és tisztviselőbarát politikáját.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98