Dtum
Login with Facebookk
1942 | Február

Székelyföld gazdasági boldogulásáért az Erdélyrészi Hangya Szövetkezet

Számtalan nehézséggel, akadállyal kellett megküzdenie a szövetkezeti gondolatnak a sorozatosan hazatért területeken.
A megszállók ugyanis a magyar közösséghez való ragaszkodás, a magyar összetartás, a magyar feltámadás fellegvárának tekintették a szövetkezeti gondolatot és éppen ezért elismerés illeti a férfiakat, akik a megszállás alatt is megszervezték a magyar szövetkezeteket és a legnehezebb körülmények között is biztosítani tudták fennmaradásukat.

Erdély visszacsatolt részén 180 Hangya Szövetkezet működött.

Küzdelmeikről, érdemes munkájukról és eredményeikről már tájékozást szerzett a közvélemény, amely éppen ezért különleges figyelemmel és megbecsüléssel fordul az erdélyi szövetkezetek további sorsa felé. Ez a 180 szövetkezet alakította meg a hazatérés után, 1940 október 24-én az” Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központját”. A szövetkezet vezetősége, amely jórészben ma is ugyanazokból a szakemberekből áll, célul tűzte ki az erdélyi szövetkezeti hálózat kiépítését, megerősítését és az anyaországi, magyar gazdasági viszonyokkal való teljes egybehangolását.

A magyar gazdasági közvélemény megelégedéssel és örömmel állapítja meg,
hogy Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja kiváló munkát végzett, eredményei méltók a szövetkezeti gondolathoz, annak küzdelmes multjához és nemzetépítő hivatalához. Az Erdélyrészi Hangya megduplázta szövetkezeti állományát, úgyhogy ezidőszerint az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központjának irányítása alatt 381 szövetkezet működik Erdélyben.

Ezzel még egyáltalán nem fejeződött be a szövetkezeti eszme térhódítása:
több mint 100 további új szövetkezet van jelenleg alakulóban. A központi vezetőség új értékesítési ágakat szervezett meg, bevezették az élőállat, tojás, toll értékesítését. Erdélyi szempontból nagy figyelmet érdemel a példaadó gazdasági és szociális munka, amelyet az erdei gyümölcsök gyűjtésével végzett az Erdélyrészi Hangya. Erdei málnát, szedret, gombát, borókát, fagyantát és csipkebogyót gyűjtöttek a székely emberek és asszonyok. A csipkebogyóról például kevesen tudják, hogy vitamintartalma révén nagy kelendősége van, még a hadseregben is. Skorbut ellen jól lehet alkalmazni. Az erdei gyümölcsgyűjtésért 300 ezer pengőt fizetett ki az Erdélyrészi Hangya, amelynek az altruista alapon megszervezett akcióval elsősorban az volt a célja, hogy biztosítsa az akcióban résztvevő székelység téli ellátását. Sikerült is legalább három hónapra megalapozni a megélhetésüket.

A székely falvak termésfeleslegének feldolgozása céljából különféle mezőgazdasági ipari üzemeket létesített a szövetkezet.
Meggyesfalván, Marosvásárhelytől két kilométerre most alakul ki a szövetkezeti központ új gyártelepe. Itt egy főzelékszárító és aszaló-üzem épült, amely hivatott az Alsónyárád-völgye székely lakosai kerti terményfeleslegének feldolgozására. Gyümölcskonzerváló üzemet is felállítanak, a most összegyűjtött nagymennyiségű, körülbelül 50 vagón erdei gyümölcs egy részéből befőttet, jammot, stb. készítenek. Kisebb üzemek létesítéséről is gondoskodott az Erdélyrészi Hangya Központ, ezek közé tartozik a szövetkezet ecetgyára, rumgyára, likőrgyára, vegyészeti üzeme. Alkalmasnak bizonyultak ezek a kisüzemek a szövetkezeti hálózat önellátásának a biztosítására, ami a központi vezetőségnek egyik igen szép eredménye.

Külön ki kell emelni az Erdélyrészi Hangya Központ egyik kiválóan sikerült, speciálisan erdélyi intézményét, az iskolaszövetkezetet.
Iskolásfiúk, gyermekek, diákok ú.n. „iskola” szövetkezeteket alapítanak a nagy szövetkezetek mintájára. A központi szövetkezet csupán az irányítással foglalkozik, egyébként mindent a fiatalok végeznek, közülük kerül ki a vezetőség, maguk választják a tisztikart. Ez a gyakorlati gazdasági nevelő munka mindenütt nagy érdeklődést keltett, a kultuszminisztérium is felfigyelt az akcióra és felkarolta a „kis szövetkezet” ügyét.

Alapvető fontosságú munkát végzett az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja a székely háziipar érdekében is.
Átgondolt, szerves program alapján elősegíti ennek a háziiparnak a fejlődését. Háziipari gépeket szerez be és tagjai rendelkezésére bocsátja azokat, oktató személyzetet küld ki a székely falvakba, hogy propagandát csináljanak a háziipar érdekében és megtanítsák az embereket a szép és hasznos háziipari munkára.

Tanfolyamokon művelik ki a székelység természetes ízlését, istenáldotta tehetségét.

Kibéden, Makfalván rendeztek legutóbb ilyen tanfolyamokat. A szövetkezet azonban nemcsak a háziiparosok kiképzésével törődik, hanem a termelés folyamatosságával, az értékesítéssel is. A székely háziiparosnak ma már nem kell elkótyavetyélnie a készítményeit, a Szövetkezeti Központ gondoskodik a piacról, ahol a legkedvezőbb áron értékesíthet mindent.

Most építi új, impozáns székházát az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyt.

A fagy beállta előtt sikerült tető alá hozni az épületet. A Székelyföld szerelmesei, akik meg akarják ismerni ennek a szépségekben gazdag világnak az értékeit, tájait, örömmel vehetik tudomásul, hogy Erdélyrészi Szövetkezeti Központ Nyugdíjpénztára minden igénynek megfelelő, modern nagyszállót épít Marosvásárhely szívében. Az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja eddigi munkájával is bebizonyította, hogy működése egybeforrt a magyar nép és a magyar munka sorsával.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98