Dtum
Login with Facebookk
1942 | Szeptember

Ferencváros – Gamma 4:0 (3:0)

Fölényes, biztos győzelem!

Tízezer néző előtt a szegedi Emődi bíráskodása mellett az Üllői-úti pályán tartották meg a Ferencváros – Gamma-mérkőzést. A derby-jellegű küzdelemben a tartalékos Ferencváros fölénye emelkedett ki.

Így állt fel a Ferencváros: Csikós – Tátrai, Nagy II., - Sárosi III., Polgár, Kiss – Lukács, Füstös, Finta, Kiszely, Beke.  A Gamma a már hét közben ismertetett összeállításban indult a küzdelembe.

A Ferencváros már a 6. percben megszerezte a vezető gólt. Lukács-Füstös összjátéka után került a labda a Gamma kapuja elé. Lukács keresztlabdát adott középre és a befutó Beke a kapuba lőtte. 1:0.

Erre Gamma-ellentámadás következett, Váradi faképnél hagyta Tátrait, sőt a kifutó Csikóst is és aztán egy lépésnyire a kaputól – mellé helyezte a labdát. Nagy gólhelyzet volt.

Innentől kezdve ferencvárosi támadások következtek, amelyeknek a sorsa egyelőre az volt, hogy vagy Finta elrontotta a helyzeteket, vagy pedig Tóth, a Gamma bravúrosan védő kapusa tette ártalmatlanná a labdát. Végre a 29. percben Beke szépen lefutott, pontos beadását Füstös még pontosabban célozta kapuba. 2:0.

Mindjárt ezután Váradi került gólhelyzetbe, de Csikós bravúrosan védett. A 45. percben a hórihorgas Sárosi III. taccsdobása nyomán – egész a kapu elé dobta a labdát – kavarodás keletkezett. Kiszely a hálóba küldte a labdát. 3:0.

A második félidőben Finta bombáját Tóth kivédte. Utána Kincses 20 méteres szabadrúgását védte Csikós. Beke lövése hajszálnyira suhant el a kapu mellett. Kincses kitört Polgár mellől, faképnél hagyta őt, helyezett saroklövését Csikós rávetéssel kivédte.

Gamma-támadások következtek, néhányszor Nagy Bandi közbelépése mentette meg a Ferencváros kapuját a góltól. Finta két tiszta helyzetet hagyott ki. A 21. percben Beke utánozta Fintát. Váradi és Kincses leshelyzetei keltenek feltűnést. A 25. percben Lukács beadását Beke tisztán kapta, de mellélőtte.

A 39. percben a Lukács-Füstös jobbszárny összjátéka után Füstös átadását Finta tíz méterről a sarokba lőtte. 4:0. A 41. percben Beke ötméternyire a kaputól toronymagasságba rúgta a labdát. Rendkívül nagy gólhelyzet volt.

A Ferencváros a fölényes győzelmet megérdemelte.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tóth György kaparintja meg a labdát egy sarokrúgás után. Előtte Finta, a háttérben Híres és Kiszely Felszabadít a Gamma-védelem Finta és Híres harca a labdáért Szoyka dr., Toldi és Lázár a nézőtéren figyeli a mérkőzést
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98