Dtum
Login with Facebookk
1943 | Április

Három kerítőnőt tartoztatott le vasárnap a rendőrség

Hosszas megfigyelés után nagyarányu kerítési ügyet leplezett le a rendőrség, amely méreteiben tultesz azon az erkölcsbotrányon is, amikor a Névtelen- utcában a „méltóságos asszony” titkos találkahelyén ütöttek rajta a detektívek.

Húsvét vasárnap letartóztatták Gelger Vilmosné született Szalay Mária 46 éves varrószalon- tulajdonosnőt, aki egy Petőfi Sándor – utcai panzióban lakik, Barta Mária 47 éves iparművésznőt és Kreiczinger Mária német nyelvtanárnőt.

Gelgerné egyik belvárosi kávéházban kötötte üzleteit, ahol dr. Gelgerné néven szerepelt és mindenki ugy ismerte, mint egy orvos elvált feleségét. Barta Mária és Kreiczinger Mária is legtöbbször kávéházakban tárgyaltak üzletfeleikkel” és jó pénzért szállították a kívánt áldozatot a Petőfi Sándor- utcai panzióba, az Üllői- út 16. számu házba, Barta Mária lakására, vagy megbeszélés szerint máshova.

A három kerítőnő különböző helyeken ismerkedett meg a fiatal leányokkal, sőt attól sem riadtak vissza, hogy az utcán szólítsák meg őket, ha ugy látták, hogy a kiszemelt leány megfelel céljaiknak.

Hosszu idő óta űzték már aljas foglalkozásukat, míg most rajtavesztettek és a rendőrségre kerültek. Természetesen kihallgatták az ügyben szereplő leányokat is. Harminc egészen fiatal, csinos jól öltözött leány szorongott a detektívszobában, különböző társadalmi állásu szülők gyermekei, de közülük a legidősebb is csak 22 éves. Sírva, szégyenkezve vallottak arról, hogyan kerültek a kerítőnők hálójába.

A leányokat kihallgatásuk után elbocsátották a rendőrségről, a három kerítőnőt pedig átkísérték az ügyészség fogházába.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98