Dtum
Login with Facebookk
1943 | Április

A távírópóznák légtornászai

Párizs

Lassacskán már három esztendeje lesz, hogy a nyugati villámháború Franciaország fölött elviharzott; a háborúokozta károkat azonban még ma is csak kis részben sikerült helyrehozni. Észak-Franciaországban, ahol annak idején a fegyverszünetet megelőző döntő hadműveletek folytak, többek között a legtöbb távíróvezeték is összerombolódott.

Ezeknek a vezetékeknek kijavítása a mai viszonyok között nagyon nehéz, mert a javításhoz szükséges sokszáz mázsányi rézdrótot majdnem lehetetlen előteremteni. A bajon hát úgy segítenek, hogy „kettőből csinálnak egyet”, vagyis egy-egy súlyosabban rongált drótot teljesen lebontanak, hogy az így felszabadult drótanyaggal pótolják a fontosabb és kevésbbé megviselt vonalak hiányait.

A távírópóznák légtornászai, a szerelőmunkások, az országutak mellett kilométereken keresztül ott ülnek póznák tetején és a hibákat igyekeznek minél gyorsabban rendbehozni. Ezer ilyen és ehhez hasonló munkásra van szükség, hogy a háború utolsó nyomai is eltűnjenek és a sok vihart látott északfranciaországi utaknak ismét békés külsejük legyen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98