Dtum
Login with Facebookk
1943 | Augusztus

Az istenkeresők

Ferdinándy Mihály könyve

Roppant feladatra vállalkozik könyvben a szerző: „az emberi sors rejtélyeit, vonalát, tartalmait, rejtélyeit, vonalát, tartalmait, lehetőségeit” keresi, amint a Bevezetésben előre tájékoztatja a gyanútlan olvasót, aki a kötetben az Árpádház történetét szeretné megtalálni, de helyette „az emberi sors ábrázolásának kísérletével” találkozik. Meglepetése csak nő, mikor az elöljáró beszéd azt is elárulja, hogy a szerző művét elsősorban a fiataloknak és azután a nőknek ajánlja.

 

„Bennük, a termőkben és a még alakulókban, remélem és hiszem megtalálni a rímet az én mondatomra. A megmerevedettekkel, a terméketlenekkel nincs mit kezdenem. Ezek halálpártiak. Én azonban az életé vagyok. Megtermékenyülök, alakulok és alakítok és mert telve vagyok szeretettel és a kiáradás képességével, a bennem megszülető nagy képeket és mitológiákat kisugárzom az emberek felé.”


A könyvnek nincs műfaja: líra és tudományosság, képzelet és ténymegállapítások, fantasztikumok és objektív ítéletek egészen hibrid keveréke. Az alapanyag a történettudomány adathalmaza, amellyel tetszésszerinti kombinációs játékot játszik a szerző; a fő alkotó elemek; képzelete, amellyel hipotéziseit szabadon teremti, modern szellemű történetszemlélete, amely nagyon is bizonytalan érvényűnek látszó megállapításokra vezeti; a mű mindent átható jellegzetessége: a szerző lírája.

 


Nem volna érdemes foglalkozni a könyvvel e helyen, (hiszen alkalmasint tőrödnek majd vele szakemberek és egyházi körük egyaránt), ha nem találnánk nagyon is jellemzőnek mai szellemi életünkre. A tudomány népszerűsítése (szándékosan nem használunk erősebb kifejezéseket), új tudományos és aligtudományos elméletek felállítása és kipróbálása, tudományosan alig iskolázott, de szellemileg nagyon is fogékony tömegek félrevezetése, furcsa ideál felvetése és meggyőzőnek látszó bizonyítgatása folyik szemünk előtt napról-napra.

 

A tudomány is a ponyvára került. Ha ez a cseppfolyosítási folyamat nem stílustalan és nem értelmetlen, az ellene való hadakozás talán fölösleges is. Amikor azonban már annyira, összekúszálódnak irodalom és szaktudomány, tudomány és dilettan egészen szubjektív hipotézisek szálai és mindez a hozzáértés, elhivatottság, nemzeti önszemlélet köntösét ölti magára, meghökkenve kell felemelnünk szavunkat: a szellem szabadsága nevében jogosult-e az ilyen szellemi produkció?


Ferdinandy alapötletei az Árpádok fejlődésének családtörténetileg egyetlen lehetséges iránya: „a nemzeti szentségi életforma”. Legfőbb megállapításként, mondja ki: az árpádházi ember istenkereső; erre az útra választotta ki őseit, továbbá élettársát minden árpádházi férfi és nő. Nagy önbizalommal és konok eltökéltséggel egyre analógiákat keres a magyar- és világtörténelem között. (Egy példa a sok közül: „Az Árpádok és a Piasztok közt a hasonló életformatendencia rokon párválasztásokban nyilvánul meg.”)

 

Játszi könnyedséggel keveri a fogalmakat; hitelemek és mítosz bizalmas közelségben élnek nála. („Az Árpádok hanyatlásában az egyensúly megbomlásáról s e bomlásban valami ősi démónia feltöréséről van szó.” „A szenttéavatás az ősök újra megélése ünnepük megalapítása révén biztosítása ez újramegélés lehetőségének a jövendő korok számára az idők végéig.”) A történeti adottságok közül mindenre igényt tart, ami céljaival egybevág.

 

Adatait önkényesen használja fel, tervei szerint, magyarázza. Egyremásra apodiktikus ítéleteket mond. Nagyzoló kifejezésekkel hökkenti meg nem; egyszer az olvasót, pl.: „szentségi és aszkétikus nagytípusú nomádság; elnyomott lovasnomád sorstényező; a szentségi életforma magaslatára emelt elpusztulni akarás”. Megállapításait lépten-nyomon aforizmákkal tarkítja. („Minden újraélés ünnepi jelentőségű.

 

Minden ünnep az eredet élményét jelenti.”) Állandóan tipizál; nem egyéniségek sorsából tevődik össze szemleletében a kor summája. Legfontosabb tudományos eredménye: „Az árpádházi ember teljes megvalósulását, a szent magyar ember létrejöttét, az Árpádok nyugati kulturai és vérségi kapcsolatai tették lehetővé, még pedig azért, mert a századok során, felvett különböző európai sorstényezők az Árpádházi ősi sorstartalomtól csak látszólag voltak ősidegenek, valójában azonban vele ősrokonok voltak a így megnyilvánulásra segítették az Árpádházban ősidőktől benne élő szentségi-aszkétikus sorslehetőséget”.


A tudományosság látszatát folyamatosan igyekezik megóvni tömérdek (eléggé összekuszált) adatával, a bonyolult rokonsági kapcsolatok állandó számontartásával. Egyremásra genealógiai táblázatokat közöl, szakirodalmat ad, forráskritikát gyakorol. Viszont szinte a samánok révületét idézik ilyesfajta mondatai: „A nagy pusztai haláldémon, ez, kinek borzasztó hatalmából az ősapák valamikor kimenekedtek, szentségi lehetőségük erején egy más és új kultúrát teremtettek, szentekké váltak, istenkereső lovagokká”. Folytathatnók a példák végnélküli felsorolását, még sem meríthetnénk ki az iró gazdag adat- és ötlettárát.


A szerző stílusa, találékonysága láthatatlan összefüggések kinyomozásában, intuitív készsége itt-ott érdekessé teszik a művet, végeredményben azzal az érzéssel tesszük le az Istenkeresőket, hogy Ferdinandyt a tudományosság - e művében legalább is - elvesztette, a szépirodalom pedig egyelőre még nem emeli fel előtte sorompóját.
Augosztinovicz Elemér

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98