Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1943 | Augusztus

Karaki nyerte az első budapesti házak közötti kerékpáros viadalt

Már a kora reggeli órákban melegen tűz a nap, valósággal égett az Andrássy út aszfaltja, mégis több ezer főnyi közönség gyűl össze az Andrássy út árnyas fái alatt, valamint a Bajza utca, Benczúr utca és Bulyovszky utca járdáin, hogy végignézze az első budapesti háztömb körüli kerékpáros versenyt.

Itt vannak a többi sportok képviselői is: az MLSz elnöksége szinte teljes számban megjelent. A cél körül Haragi olimpiai ökölvívó bajnokságunkat látjuk. Néhány atléta is ott sürög a nézők között.

Először az ifjúságiak indulnak neki a távnak. Egy kör pont egy kilométer. Az ifjúságiak versenyében Knob, a Törekvés fiatal tehetsége diadalmaskodik 32 perc 45 másodperces idővel. Gál BSZKRT követi, Irházi Sólyom) Gszel (Postás), Poltz (Sólyom), Szabó (Kispest-Szentlőrinci KK), Filipov (Testvériség) a további sorrend.

Ezután kerül sor a nagyok viadalára. Táv 50 kilométer, minden öt kilométernél részhajrá, ennek pontozása: 5, 3, 2, 1, aki a legtöbb pontot szerzi, az lesz a verseny győztese.

Hatalmas iramban kezd a mezőny. Az első öt kilométer óraátlaga 41.800 méter. De később esik az iram. Főként a 8. és 9. kilométer közben lanyhulnak el. „A kezdeti lendület alábbhagyott – mondja a megafon, amelyen keresztül állandóan tájékoztatják a közönséget a verseny állásáról – a versenyzők a hajrára takarékoskodnak erejükkel.”

Egy kört, melynek távja 1000 méter. 1 perc 36-40 másodperc körül tesznek meg átlagban a versenyzők, de van olyan kör is, ahol 2 percnél is gyengébb a részidő. Annál jobbak azonban az úgynevezett „hajrá”-körök, itt 1:25 mp az átlagos idő, de van 1:22 másodperces 1000 méter is.

Nótás hősies küzdelme

Az első hajrát Karaki nyeri Nótás előtt, aztán Morvai a győztes, majd Nótás, újra Karaki, aztán megint Nótás következik. Közben a 29-ik körben Nótás szökne, de hamarosan befogják a többiek. Ebben a pillanatban Gyurkovics vágtat az élre, az ő szökése sikerül, előbb 50 majd 100-150 méter az előnye, így nyeri a 30 és 35. kilométernél levő hajrákat, de aztán nem bírja az iramot és hamarosan beolvad a mezőnybe.

Az izgalmak 25 km után kezdődtek. Előbb Kucseráról érkezik hír, hogy feladta a versenyt, itt a magyarázat is: Morvai gépe rossz. Kucsera kerékpárján folytatja tovább a versenyt. Azután Liszkai, aki a verseny győztesének ígérkezett, esik vissza, kereket kell cserélnie. Valami baj is történhetett vele, mert a térde sérültnek látszik.

Majd Nótás hiányzik az élmezőnyből, ő is gépet cserél. Most kezdődik csak az igazi küzdelem. Egy-kettőre szétnyílik a mezőny, már csak alig páran vannak az élen. Nótás és Liszkai hátránya körülbelül 700 méter. 30 km-nél még Nótás vezetett 18 ponttal, de azután, úgy látszik, hogy végleg kiesik a versenyből.

Nótás azonban nem hagyja magát. Liszkaival váltott vezetéssel törnek az él után, a közönség fergeteges biztatása közben egyre közelebb nyomulnak. 45 km-nél egyforma a pontszáma Karakinak és Nótásnak. De még mintegy 80 méterrel hátrább van Nótás. A cél előtt két körrel azonban eléri az élmezőnyt s mikor az utolsó kört megkezdi, már ő van az élen.

Izgalom feszül a levegőben. Az nyeri a versenyt, aki előbb végez a hajrában. Már, úgy látszik hogy Nótás hősies küzdelme eredményes lesz. De hiába: az emberfeletti hajsza elfogyasztotta minden erejét. Az utolsó hajrát Karaki nyeri. Nótás pedig az 5-6-ik helyen fut át a célon.

A közönség lelkesen ünnepli a győztest és Nótást. Már hirdetik is az eredményt: 1. Karaki (BSZKRT) 23 pont. 2. Nótás (Postás) 18 pont, 3. Kiss (Kispest-Szentlőrinci KK) 14 pont, 4. Gyurkovics (WMTK) 13 p., 5. Éles (FTC) 10 p., 6. Farkas (Törekvés) 8 p.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A győztes Karaki.jpg Az első budapesti háztömbkörüli kerékpárverseny mezőnye a célfordulóban.jpg Kerékpárosok a házak között.jpg Vida László, a gyorsleventék edzője gratulál Knobnak. Jobbra tőle Gál látható.jpg
HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Szelky Ottó a Dunába fulladt Szelky Ottó a Dunába fulladt
Vasárnap reggel 8 órakor Sztankovits Konrádné, a MAC...
Forgalomba került a pengőfelülbélyegzésű bankjegy Forgalomba került a pengőfelülbélyegzésű bankjegy
A pengőérték népszerűsítése és az új számításra való átmenet...
Ellesett érdekességek Harold Lloyd életéből Ellesett érdekességek Harold Lloyd életéből
z alvás világrekordere – Sailor Made Man, az első siker –...
A világ hitelezője A világ hitelezője
Amerika külön munkát folytat Genovával párhuzamosan. Mert bár Genova...
A galapagos szigetcsoport egyik kis szigetén rejtélyes tragédia történt A galapagos szigetcsoport egyik kis szigetén rejtélyes tragédia...
A délszaki szigetecskék lakatlanok és már évekkel ezelőtt is...
Svájc magyar zsirt akar importálni Svájc magyar zsirt akar importálni
Miután az idei hizlalási kampány kitünőnek igérkezik, szakkörök...
Rippl-Rónai József emlékére Rippl-Rónai József emlékére
A drága szép feje minduntalan feltűnik a falakon, az emlékkiállítás...
Az egyiptomi képirás technikája  2. Az egyiptomi képirás technikája 2.
Az egyiptomiak tudván azt, hogy rengeteg időnek kell eltelnie, míg a...
Rablógyilkos csendőr Rablógyilkos csendőr
A szegedi tanyákon 14-én hajnalban borzalmas rablógyilkosságot...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98