Thurzó Gábor a Vigiliában irt cikkében, nagyon rosszallja, hogy a „széppróza helyét elfoglalják az önvallomások, az esszék”, továbbá, hogy „könyvek még megjelennek, regények is, elbeszélések is, de nincsenek olvasmányok” Lektür-termelésünk természetesen nem csappant meg, „egyszerűen az elbeszélés folyamatosságának szelleme tünt el.” S ez nyilvánvalóan baj, hiszen a „regény alapja a mese, a magával ragadó, hol hiteles, hol képtelen történet.”

Mindez világos és nagyjából igaz, ámde midőn a jelenség elemzésére kerül a sor, a világosságot tompa borongás váltja fel. A válság egyik feltűnő jele szerzőnk szerint az, hogy íróink az önvallomások kedvéért elfordulnak a regényírástól. Már pedig az önvallomás gyökeresen más stílust követel, mint a regény. Ezt sohasem gyanítottuk, noha szép számmal olvastunk önvallomást is, regényt is, jót-rosszat vegyesen. Valószínűleg nem vettük észre a lényeges különbségeket a naplóíró és a regényíró lelkialkata között.

Elmulasztottuk feltenni Thurzó kérdését? – „hogyan gondolkodik a naplóíró?” - s így nem is vághattuk rá a választ habozás és kétely nélkül: „epigrammatikusan” S eme éles szemmel megejtett megfigyelés híján, arra sem jöhetünk rá, hogy stílus dolgában naplót a regénytől egy világ választja el. Regény és napló két egymástól független műfaj, mert az előbbit a folyamatos, az utóbbit az epigrammatikus előadásmód jellemzi.

De nem sejthettük azt sem, hogy amilyen távol áll műfajilag a vallomás a regénytől, ugyanolyan szoros a rokonság a napló és az esszé stílusa között, mert az esszé nyelvezete is epigrammaszerű.
A továbbiakban a cikk szerzője is arcba száll az elbeszélő nyelv pongyolasága érdekében. A gyakorlat és az eszmény bámulatos összhangja minden ellenvetést elnémít. Thurzó nem olyan pap, aki vizet prédikál és bort iszik.

Balzac, Dosztojevszkij, Thomas Mann műveire hárul a feladat igazolni cikkírónk tételét a jó regény és a pongyola nyelv gyakori párosulásáról. Orosz tudás híján nem dönthetjük el, hogy a cikkíró joggal hivatkozik-e Dosztojevszkijre. Abban viszont igaza van, hogy a világon egyedülállóan szigorú francia stíluskritika pongyolának ítéli Balzac elbeszélő nyelvét, ámde ez az érv nem sokat ér, hiszen Balzac prózája számtalan európai irodalomban a nyelvi tisztaság példaképe, eszménye lehetne. Thomas Mann a legelső sorban áll a német próza mesterei között.

Prózaját legfeljebb abban az esetben vehetjük pongyola számba, ha Thurzó módján, elegendő oknak ítéljük. „tengerikígyó mondatait” s ügyet sem vetünk a mondatok felépítésére, egyensúlyára. Valószínűleg a benyomások kiapadhatatlan áradását látja az avatatlan Balzac, Dosztojevszkij, Thomas Mann, vagy más nagy regényírók műveiben pongyolaságnak. A gazdagság többek közi itt abban is megnyilvánul, hogy a regényíró minduntalan átsiklik az esszé területere. A nagy regényírók művei nem azt példázzák, hogy az esszéstílus idegen a regénytől, hanem az ellenkezőjét: nincsen nagy regény esszészerű részletek nélkül.

Semmiképpen. nem érthetünk egyet a cikkíróval abban, hogy a regényírás válságából az elbeszélő nyelv pongyolasága, lazasága emelné ki regényirodalmunkat. Egyébként mi sem fölöslegesebb, mint pongyola írásmódra biztatni íróinkat, hiszen ha csak ez volna szükséges a regényíráshoz, már régen nálunk virágzana európaszerte a legbujábban ez a műfaj. Cikkírónk viszont nem győzi hangsúlyozni e furcsa kívánságát. A kibontakozás feltétele szerinte a szakítás a második Nyugatnemzedék tömör, csiszolt, fegyelmezett, kultúrált írásmódjával, ahogy ő nevezi, az „őrjárat és epigramma stílussal”, mert „regényt írni másképpen nem lehet.”

A pontról, ahova Thurzó vezette olvasóját, akár egy magaslatról, több irányba nyílik kilátás. Nagyon óvatosan, nagyon simán és feltűnően udvariasan, a cikk egy újabban meg-meg-bolyduló kérdést, a nemzedékek őrségváltásának kérdését veti föl: - „Benjáminoknak lenni nem éppen a legkellemesebb feladat, különösen, amikor a Benjámin mást akar, mint idősebb fivérei, amikor a fivérekhez csak a tisztelet és elismerés kapcsolja, de vérük nem közös, mások a hajlamaik és mások a törekvéseik.” - A harmincévesek rendje, amelybe Thurzó is tartozik, még nem jutott el a szellemi differenciáltságnak arra a fokára, ahol a korosztály nemzedékké válik.