Dtum
Login with Facebookk
1939 | Október

A láthatatlan írás

Áprily Lajos versei - Révai-kiadás

A férfi, aki Áprily Lajos verseiből ránk tekint, nemesen konzervatív egyéniség. Mindazok az ideálok, melyeket vall, tiszta és átérzett élményei. Nem csökönyösségből konzervatív hát, hanem következetességből - és nem is egy újabb fény elől fordul el. Egész lelki habitusa, méltósága, fojtott szenvedelmessége tegnapi, valahogyan úgy, mint a Krúdy Gyuláé, csakhogy ő nem egy elmerült kor hangulatától, hanem az eszményeitől nem tud szabadulni. Rejtőző, szemérmes lélek; akármelyik versét üsse föl valaki: sehol egy elhamarkodott szó, egy elsietett mozdulat.

 

Nincs benne lázadás, mert kipróbált eszményekért hevül, melyeknek a vers megszületésének első pillanatában sincsenek örvényei. Sohasem kapja el egy hevesebb lendület, és egyetlen aktivitása a nosztalgia. Ami után sóvárog, inkább szelíd, mint erőteljes álom, inkább illúzió, mint forradalom. Bárhol tesz próbát ennek a nemes magatartású lírának kedvelője, akár egy 1920-as, akár egy 1930-as dátumú versét olvassa - ez az Áprily-kép semmit sem változik.

Arany János híres Őszike-korszakának szelíd férfihangja - amely Vargha Gyula és Bárd Miklós verseiben mintha utoljára csendült volna föl, hogy kicsit elkésetten, nemes költőiségű kódával zárja le a tizenkilencedik század líráját - most Áprily Lajosban folytatódik. A különbség csak annyi, amennyi az Arany János öregsége körüli és a háborút követő kor vérmérséklete között van. A témák ugyanazok, a rezignáció ugyanaz - a képek merészebbek, az allúziók bátrabbak, a nyugtalanság idegesebb. A költő egy vaskor első perceiben él, mindaz, amit korából kihall, már egy rideg idő dübörgése, s ha a mát tekinti, nem hallgathatja el a változást.

 

Áprily Lajos menekülő költő, aki nem akar tudni mindarról, ahonnan menekült, nem veti magát korának, az idegen életnek szenvedelmei közé, mint olykor Babits, ostorozva, utálkozva, tragikusan - hanem elfordul, és líraisága menhely lesz, egy szép illúzió, tájképek ligete, erdeje, vágyódások földje. Nem támad, hanem bizonyít, képtelen akkora nyerseségre a kisebbségi sors nyomása alatt, mint Reményik Sándor, képtelen a merészebb allegóriára.

 

Bizonyításának olyan felejthetetlen versek az eredményei, mint a Tetőn, ez a klasszikus tartású, nemes líraiságú apológia Erdély, és ami Erdély: a humánum, egység, béke mellett. Nem támad - de megráz, kiugrik pártatlanságából, átszakítja a rezignáció pókhálószövevényét, és megírja a Fegyverszünet-et, egy időtlen tegnap versét, melynek sorai, borús ősz elejei képei, egyetlen vakmerően disszonáns rímpárja ennek a rejtőző, félénk, támadástól, csupasz őszinteségtől óvakodó léleknek egyetlen lehetséges aktivitását árulják el: az idill szüntelen, elkeseredett hirdetésének vakmerését.

Az idill hirdetése! Ezzel fordul Áprily Lajos a ma felé. Ez a lázító, hangos, egyébként olyannyira csendes, formájában is nyugodt verseiben. Az idill: Erdély - ha a férfi, az apa érzelmei tolulnak a szívébe, az ismerős arcok mögött mindig Erdély tündérkertje jelenik meg, át- meg átfonva a pesti-visegrádi számkivetésben élő költő témáit. Az irtózó, menekülő költő Erdélyben és az erdélyi idillben a méltó élet képét látja, minden kor költőinek Árkádiáját.

 

Fussunk végig versein - az egyetlen lényegesebb változás, hogy kezdeti verseinek oly szívesen használt klasszikus allúziói, képei helyébe egyre inkább Erdély nyomul, hogy a századvégi iskolás hasonlatkincs, minden parnasszien költő bőségszaruja teljesen eltűnjön Áprily saját Erdély-jelentéssora mögött.

 

Erdély kiemelkedik, mind erőteljesebb, sarkalatosabb jelentést kap, s a költő, aki a táj egységét és benne a három nép egységét foglalta versbe, mindjobban Erdélyben látja az egyetlen lehetőséget, a költő hazáját, a humanitás eszményét. Az erdélyi élmény átüt mindenen, s az "ötven erdő" mögé lépő költő versei már kettős tükrök: Erdély látszik bennük és az egyre borulóbb férfilélek nyugodt tépődése. Erdély a "láthatatlan írás", amely nem szűnik meg égni a szeme előtt:

"Az erdőn tul,
valaha igy neveztek -
A köd mögött
akkor is igy idéztek és kerestek?
Én a neved
mindig halkabban ejtem,
elhallgatom
s tán nemsokára tengerszembe rejtem
Pedig tudom:
te vagy a Hang, a Hívás,
szívó Delej
s szemembe sajgó Láthatatlan Írás."

A férfi arcképe misztikusan eggyészövődik Erdély képével, az elvesztett, visszahozhatatlan, nosztalgikus idill képével, s ez az azonosulás egy táj történelmi, emberi, földrajzi arculatával Áprily legsajátabb újdonsága költészetünkben.

Szelíd, nemes, konzervatívan férfias lélek. A hazát: Erdélyt, az idill bensőségét, a család nyugodt problémáit, a fiúi szeretet halhatatlanságát, a hitvesi szerelem békéjét foglalja a fölényes formák, tiszta, nemes költőiségű képek aranykeretébe. Aki olvassa verseit, egyetlen zavart, hiányt érez csak: ez a költő mintha nem tudna kioldódni magatartásának személyes tartózkodásából.

 

Amennyire megejtőek tökéletesen csiszolt versei, a versbe foglalt közölnivalók hibátlan kifejtései, annyira kívánhatnánk, hogy ez a költészet egyszer hiánytalanul felszabaduljon, egyszer teljes hanggal, talán hamisan, talán vakmerően sikoltson. A szenvedély, a borzongás, a titok artikulátlan iszonyatát várjuk hiába tőle, amely a hozzá hasonlatosan gyengéd kortársakat, Kosztolányi Dezsőt vagy Tóth Árpádot költészetük legszebb titkaihoz vezette.

 

Egyetlen szó hiányzik sokszor, hogy a versekből felkiáltson a végső lendület és szenvedély, amely az Esti dal utolsó sorában már-már torkon ragad, a Fekete kő-ben már-már felzaklat. Áprily nem ismeri a Szeptemberi áhítat velőtrázó iszonyodását, életvágyát - s ez a szemérem az, amely a kései Arany János jobbján nyújt neki helyet. Pedig ez a velőtrázó "hang" benne van, mint az énekesben, aki Wagner hívásai helyett Wolff dalait énekli örökkön.

 

Képei, tájrajzai tele vannak misztikummal, babonássággal, hallatlanul érdekes makabreszk díszítésekkel - mindezt azonban csak a második erdélyi nemzedék pattantja ki belőle, saját javára hasznosítva. A kicsit gyermeteg, kicsit morbid játék a halállal, pusztulással, végzettel, babonával, amely a mai húszévesek legfőbb izgalma és újdonsága, Áprily Lajos verseiben kifejtetlenül éppúgy - sőt talán jobban - benne van, mint Kosztolányiban.

Változtathat-e a költő értékén, hogy nem ismeri a végső szenvedélyt? Nem hiszem, hiszen a végső szenvedély árnyalata végig ott kísért verseiben, ha erőtlenül is, s Verlaine óta tudjuk jól, hogy talán az árnyalat is elég. Növelheti-e értékét, ha dicsérjük tökéletes verselését, lírájának egyöntetű karakterét, képeinek, ízeinek, színeinek szemléletességét, s ha megmondjuk, hogy néhány verse mai magyar költészetünk legszebb versei közé tartozik? Áprily Lajos egyedülálló, mindinkább társtalan költő, a hiányzó láncszem Arany János magyar klasszicizmusa és a Nyugat forradalma közt - ez adja meg szerepének legfontosabb, legértékesebb jelentőségét.

 

Thurzó Gábor

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98