Dtum
Login with Facebookk
1943 | November

Katasztrofális vereséget szenvedett a magyar csapat

Svédország – Magyarország 7:2 (2:2)

Borongós, hűvös őszi vasárnap borult Budapestre. Az Üllői-út zöldgyepe körül 60.000 főnyi közönség zsibong és izgatottan várja az egyetlen idei nemzetközi labdarúgó mérkőzés megkezdését.

A páholyokban a társadalmi és sportelőkelőségek foglaltak helyet. A klubház teraszáról hatalmas nemzetiszínű lobogók hullanak alá: a Kormányzó úr is végignézi a nagy viadalt. A zászlóárbocokon a svéd és magyar lobogókon kívül ott piroslik a német zászló is a német játékvezető Miesz tiszteletére.

Negyedháromszor felmorajlik a tömeg: a Kormányzó úr érkezett meg. Hatalmas ünneplés fogadja. Páholya elé vonul a sárgatrikós, kéknadrágos svéd és a piros melegítős magyar csapatot. A folyamőrök zenekara eljátssza a két nemzet himnuszát. Sárosi Béla, a magyar csapatkapitány választ és a svédek kezdik a játékot.

A két csapat így áll fel:
Svédország: Sjöberg – Nilsson I., Adéhn – Andersson, Emmuelsson, Grahn – Nyberg, Gren, Nordahl, Carlsson, Nilsson II.
A magyar csapat: Tóth – Kispéter, Mészáros – Nagy II., Szabó, Sárosi III. – Tóth III., Zsengellér, Szusza, Sárosi dr., Egresi.

Védelmünk gyenge: a svédek lövik az első gólt

Azonnal a mieink támadnak, a 3. percben Tóth III. elől kivágják a labdát, a sarokrúgás után azonban Nagy II. mellé lő. Egyelőre Sárosi Béla óriási bedobásai keltenek feltűnést, a pálya széléről a kapu sarkába dobja a labdát.

A 8. percben Tóth III, szabadrúgását kornerre mentik, majd Nagy II. váratlan lövését ejti ki a svéd kapus. A svéd balösszekötő igen veszélyes, szerencsére leadása lesen éri a svéd balszélsőt. A magyar védelem egyelőre könnyen zavarba jön. A 10. percben esik az első komoly lövés. Sárosi dr. bombáját a svéd kapus fogja.

Újabb sarokrúgás. Nagy II. ismét mellé lő. A svédek ritkán, de veszélyesen támadnak, védelmünk kapkod és a 15. percben Carlsson 10 méterről lő, labdája a kapufáról laposan a hálóba vágódik (1:0).

Gyors magyar támadás után Szusza kerül jó helyzetbe, de a kapus az utolsó pillanatban kirúgja előle a labdát. Nagy helyzet volt. A két fedezet nagyszerűen látja el labdákkal a csatársort, de a svéd védelem mindig idejében közbelép. A 20. percben Zsengellér váratlanul fölé lő.

A 22. percben egyenlítünk. Egresi sarokrúgása után Sárosi dr. fejjel pompásan csúsztatja a labdát Szuszához, akinek a fejéről az ellenkező sarokba pattan a labda. Pontos, szép akció volt. (1:1).

A magyar csapat néhány pompás támadást vezet, és a levegőben lóg a második magyar gól is. A 29. percben egy pillanatra felszabadulnak a svédek, a jobbszélsőjük tisztán, egyedül futhat a magyar kapu fölé, a tizenhatosról leadott lövését Tóth védi.

Valóságos tűzijátékot rendez a magyar csapat a vendégek kapuja előtt. Tóth III. fordulásból küldött lövése a kapufáról pattan ki, majd Zsengellér lövését öklözi ki a svéd kapus a gólvonalról.

Egy perc múlva megint Zsengellér labdáját hárítja a kapufa. A 35. percben Szusza megsérül, Sárvári jut be a helyére. Öt perc múlva azonban Szusza bekötött fejjel visszajön és máris pompás labdával szökteti Egressit.

Védelem, óh!

Szórványosan támadnak a svédek, de amint átjutunk a félvonalon, máris baj van. Így a 41. percben Kispéter tétlenül nézi, amikor a svéd balösszekötő jobbra vágja át a labdát és a háttérből előretörő svéd jobbszélső hálóba lövi a labdát (2:1). Nagy baj azonban nincs. Az utolsó percben Szusza kapu előtti kavarodás után a hálóba gurítja a labdát. (2:2)

A második félidő góllal kezdődik

Alig kezdünk, máris gólt kapunk. A svéd középcsatár fut a kapunk felé. Tóth kifut eléje, vetődik, a labda a kapusról balszerencsére a svéd balszélső, Nilsson elé pattan, aki az üres kapuba továbbítja a labdát. (3:2)

Néhány magyar támadás után újra svéd gól következik. A 8. percben a svéd középcsatár 6-8 méteres előnnyel fut a jobbszélen, bekanyarodik, Tóth kifut eléje, a svéd csatár 30 méterre a kaputól átíveli fölötte a labdát, amely pont a jobb sarokba hull. 4:2 a svédek javára.

Támadunk, támadunk, de semmi sem sikerült. Sárosi dr. nagyszerűen játszik, pompás labdákkal látja el társait, az utolsó pillanatban azonban mindig közbejön valami. Szusza ujra a kapufát találja el, néha egészen beszorítják a svédeket, akik sokszor hát emberrel védekeznek.

Zsengellér többször is hibázik jó helyzetben. Ha azonban a svédek kezdenek támadni, máris itt a baj. A 25. percben villámgyors svéd támadás, védelmünk sehol, újra Nordahl, a középcsatár gurítja tisztán a hálóba a labdát. (5:2) Az utolsó negyedórában visszaesik csapatunk, a 31. percben és a 43. percben Nilsson lő újabb gólt. (7:2)

Miért vesztettünk:
A játék képe egész mást mutatott, mint amit az eredményekből következtetni lehetne. A magyar csatársor szépen szövött támadásokkal közelítette meg a számtalanszor a svéd kaput, néha perceken keresztül a svéd tizenhatoson belül pattogott a labda, azonban a csatársorunk nem tudta áttörni a svédek lelkesen küzdő, sokszor hét emberből álló védelmi falankszát.

A svéd kapus csak az első percekben volt gyengébb, aztán viszont mindent védett. A hátvédsorban a hórihorgas Emmuelsson volt a legjobb. A játékot így jellemezhetnénk: a magyar csatársor harca a svéd védelemmel. A vereségünket a védelmünk hihetetlenül gyenge játéka okozta. Akkor futottak el mellettünk a gyors svéd csatárok, amikor akartak.

Különösen Kispéter és Szabó volt gyenge, de Mészáros sem találta sokszor a helyét. A védelem mentésére mindenesetre felhozhatjuk azt, hogy a két fedezet inkább a támadásból vette ki a részét, mint a védekezésből, mivel a hátvédek a játéktér szélére húzódtak ki, a svéd csatárok belül tisztán törhettek a kapura. Hihetetlenül rossz játékfelfogásban küzdött védelmi hármasunk. Szörnyű volt.

Tóth György a kapus, csupán egy gólról tehet, de nem volt a régi bravúrokra képes kapuvéd. Csatársorunkban Sárosi dr. volt a legjobb, de jó labdáját nem tudták kihasználni társai. Igyekezett ez a csapatrész, de sikertelenül.

A svédek inkább a védelemre fektették a súlyt, de közben csatársoruk ritka, de váratlan rajtaütésekkel tört kapunk felé eredményesen. Különösen gyorsaságban álltak felettünk a svédek. Nekünk legjobban Carlsson és Nordahl tetszett.

A svéd csapatot a negyvenezer főnyi közönség lelkesen ünnepelte s a mérkőzés végén a magyar csapatot kifütyülte.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Hír a hadifoglyokról Hír a hadifoglyokról
Nem rég írták az ujságok, hogy a szibériai Krasznojarszkból állítólag...
Henley-regatta Henley-regatta
Henley-regattára már lezárultak a nevezések. A Grand Chalenye Cup-re...
Kossuth hívei a kialakult helyzetről Kossuth hívei a kialakult helyzetről
Éber Antal: Végre le kell számolni azzal, hogy Andrássyt nem lehet...
Az amszterdami olimpiász első napja Az amszterdami olimpiász első napja
Az 1924. évi párisi olimpiászon katasztrofális vereségek érték az...
A válság,  A Diktátor és a diktatúra A válság, A Diktátor és a diktatúra
A széthullott Osztrák Magyar Monarchia azonban nemcsak Trianont hozta...
Örvendetesen fejlődik háziipari cikkeink exportja Örvendetesen fejlődik háziipari cikkeink exportja
Legutóbbi számunkban beszámoltunk arról, hogy ebben az évben már...
Kereskedelempolitikai döntések előtt állunk Kereskedelempolitikai döntések előtt állunk
Nagyjelentőségű feladatok várnak a kormányra és a parlamentre a...
Olvasóinkhoz Olvasóinkhoz
Ötheti hallgatás után végre ismét megszólalhattunk. Megszólalunk...
Villamos áram – a Napból! 1 Villamos áram – a Napból! 1
Egy fiatal német tudós, az alig harmincesztendős dr. Bruno Lange...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98