Dtum
Login with Facebookk
1943 | Október

Gyeplabdázóink gyönyörű küzdelemben legyőzték a németeket

Másfélezer ember nézte végig a magyar-német válogatott gyeplabdamérkőzést, amelyet hat sikertelen kísérlet után végre sikerült 1:0 arányban megnyernünk. A rendkívül értékes győzelmet jelentő gólt Czerva átadásából Háray szerezte.

Az előkelő közönség soraiban ott láttuk ifjabb vitéz nagybányai Horthy Miklóst, aki keszthelyi gazdasági akadémista korában aktív művelője volt ennek s szép sportnak. A német szövetség képviselőjében von Richthoffen követségi tanácsos jelent meg, a magyar sport vezérei közül a díszpáholyban vitéz Tárczay-Felicides Román dr., a TST vezetője és Pözel István dr., a gyeplabda szövetség elnöke foglalt helyet.

A mérkőzés után a következő nyilatkozatokat kaptuk:
Prof. Schlemmer, a német csapat vezetője:
- Blaeser helyén tartalékkal voltunk kénytelenek kiállani, (A tartalék Eördög, egy bécsi magyar származású fiú volt. - A szerk.), de ha Blaeser meg is érkezik, akkor sem tudtuk volna megakadályozni a magyar válogatott csapat jól megérdemelt győzelmét.

Vitéz Tárczay-Felicides Román dr., a TST vezetője:
- Nagyon örülök, hogy a multheti kézilabda kudarcért ily gyorsan vehettünk revánsot... gyeplabdázóink révén. Igyekezni fogunk ezt a szép sportot erőteljesebb támadásban részesíteni, ami különben kedves kötelességünk is.

Pözel István dr., a MGySz elnöke:
- Megérdemelt szép győzelmet arattunk a nagy német válogatott ellen, pedig ők 30.000 játékos közül válogathatnak, mi pedig alig rendelkezünk néhány száz gyeplabdázóval. Ha Teleki gróf és Tasnády is játszhat, talán még nagyobb arányú lett volna a győzelem. Remélem, további sikerek is jönnek.

Moser István szöv. kapitány:
- Örülök, hogy végre sikerült „elkapnunk” a németeket. Az 1:0-nál jobb eredményt érdemeltünk volna.

Konoróth Gyula dr., a válogatott csapat kitűnő hátvéde:
- Mindenki megtette a kötelességét és remélem, hogy ez a szép győzelmünk a fiatalságot is meghódítja a gyeplabda sport számára.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Izgalmas jelenet a német kapu előtt.jpg A győztes magyar csapat.jpg A német együttes.jpg A Kormányzó Úr fia boldogan mosolyog a magyar gól után.jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Ahogy az FTC vízipóló csapata ismét bajnok lett Ahogy az FTC vízipóló csapata ismét bajnok lett
Az FTC vízipólócsapata, amely évtizedeken át a világ legjobb...
A főváros küldöttsége a miniszterelnöknél A főváros küldöttsége a miniszterelnöknél
A főváros legutóbbi közgyűlése elhatározta, hogy megismétli az...
Mi újság?
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika...
A vasút történetéből A vasút történetéből
Az ötvenes és hatvanas években az erdélyrészi „üzletes”...
Spanyolok és magyarok Spanyolok és magyarok
A spanyol királyi pár látogatása ritka esemény, mert hétszáz esztendő...
Az uj román kormány Az uj román kormány
Stirbey herceg kormánya vasárnap megalakult és a király kezébe...
Angol lap a Monarkhia politikájáról Angol lap a Monarkhia politikájáról
A „Daily Telegraph” czikében az angol diplomáczia...
Mit tegyen az író a háborúval szemben? Mit tegyen az író a háborúval szemben?
A háborút épp olyan természeti tüneménynek nevezni, mint a földrengés...
Magától forgó golyó Magától forgó golyó
Az ohiói (Amerika) temetőben van egy sirkő, amely már jóideje...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98