Dtum
Login with Facebookk
1943 | Szeptember

Minimális adminisztrációval dolgozik a Hüvelyes Központ

Júniusban kapcsolódott be intenzívebben a Hüvelyes Központ az áruforgalomba.
Hátráltatta az áruforgalmi központ működését a helyiség kérdés kedvezőtlen megoldása. Időközben ezt sikerült elintézni; a Juhász Andor-utca 1. szám alatti penzió szobáit vették igénybe a Hüvelyesforgalmi Központ céljaira. Munkatársunk a központ szervezetéről és működéséről a következő tájékoztatást kapta:

40 országos és kb. 100 körzeti kereskedővel bonyolítja le a központ a feladatot.

Az országos és a krzeti kereskedők által foglalkoztatott helyi kereskedők száma természetesen több ezret tesz ki. Igyekszünk minél kevesebb adminisztrációval lebonyolítani a munkánkat. A Hüvelyesforgalmi Központ rendszeresen és pontosan tájékoztatja az érdekelteket a teendőkről, az eljárási módokról. Körlevelek útján és az ország különböző helyein megtartott üléseken értesíti őket a szükséges tudnivalókról. Ma már számolni kell a papírhiánnyal, amely meglehetősen befolyásolja az ilyen nagytömegű nyomtatvánnyal dolgozó intézmény munkáját.

Az első bejelentések július derekán érkeztek.

Ezidőszerint a babszezon foglalja le a központ munkáját, mondhatnók ez most kulminál. A borsó „dandárján” már túl vannak. Idén korán jelentkezik a csillagfürt: a nagy meleg hamarabb megérlelte. Vannak országrészek, amelyek tűrhető babtermést mutatnak fel, egyes területeken azonban igen gyenge a hozam.

A központ működését szabályozó rendelet különbséget tesz az étkezési bab, borsó, stb. és a vetési termények között.
Egy mázsa borsó 165 pontot jelent, egy mázsa vetőborsó 250 pontot. Ezt a többletet azonban csak a bejelentett, regisztrált termelési szerződések alapján produkált borsóra engedélyezte a rendelet.

Az export tekintetében is különbséget kell tenni az étkezési és a vetési kategóriák között.

Amikor a belföldi szükségletet valamilyen cikkből biztosítottnak lehet tekinteni, a minisztérium felszabadít meghatározott mennyiséget. A Hüvelyes Központ ezt a mennyiséget átadja a Külkereskedelmi Hivatalnak. Itt kapcsolódik be a munkába a Hüvelyesek és Olajos Magvak Kiviteli Egyesülése, illetve az általa létesített Vetőmagkiviteli Rt. A Külkereskedelmi Hivatal megbízása alapján ez a részvénytársaság köti le az exportot. Ilyen kötések természetesen mindig fennállnak, elsősorban német és olasz viszonylatban. Azelőtt kontingenseket állapított meg a fölmívelésügyi minisztérium egy-egy exportőr részére. A mult évben azonban már áttértek az egészségesebb megoldásra; a bejelentés arányában kaptak kiviteli engedélyt az érdekeltek. Aki több árut jelentett be és aki belföldi kötelezettségeinek megfelelt, az a kivitel terén is megkülönböztetett elbánásban részesült. A kritérium azonban az volt, hogy mennyiben tett eleget a belföldi szükséglet fedezésére irányuló feladatának.

A Hüvelyes Központ személyzete nagyrészt a hüvelyes és olajos magvak kiviteli egyesülésének munkatársaiból rekrutálódik.
Fenntartására vonatkozóan úgy rendelkezett a minisztérium, hogy minden termék minden egyes mázsája után 1 pengőt kell lefizetni a Hüvelyes Központ költségeire. Az országos és a körzeti kereskedők száma állandóan változik. Ujabb jelentkezések vannak, továbbá az újabb rendeletek értelmében a termeltető cégek is átvehetnek termelt, szerződéses árut. Igy ezek közül is számosan bekapcsolódtak a kereskedelem munkájába. Vannak országos termeltetők és körzeti termeltetők. Kijelöltek olyan jelentkezőket is, akik csak egy-egy cikkel foglalkoznak. Igy vannak pl. országos mustárkereskedők, van országos korianderkereskedő is. A központ legfőbb feladata, hogy biztosítsa a Jurcsek-rendszer alapján a kirótt pontoknak megfelelő hüvelyes terménymennyiség beérkezését.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98