Dtum
Login with Facebookk
1943 | Szeptember

A finn képviselőházi vita a kormány teljes győzelmével végződött

Helsinki, szeptember 5.
(Magyar Távirati Iroda.)
Linkomies miniszterelnök beszámolójában ismertette Finnország védelmi harcának állását, az ország külpolitikai helyzetét és Finnország viszonyát a külföldi hatalmakhoz. Hangsulyozta, hogy a végső cél természetese a biztositott béke, majd igy folytatta: A biztos alapokon álló béke mindenekelőtt szilárdságot és nyugalmat követel a finn nemzettől. A nemzet eddigi áldozatainak jelentősége akkora lesz egykor, amekkora megfontolással és higgadtsággal tud a nemzet cselekedni a döntő időben.


Mindenekelőtt egységre van szükség, mely most époly elengedhetetlen követelmény, mint az 1939-40. évi téli háboruban volt. A finn nemzet csak megingathatatlan közös arcvonalon tömörülve győzheti le az eléje tornyosuló nagy akadályokat. A finn nemzet bizonyosan méltó lesz ahhoz a hírnévhez, amelyet kivivott magának az egész világon, jogaiért folytaott becsületes és rendithetetlen harcával, de ugyanakkor békeszerető magatartásával és a vezetők továbbra is érezzék kötelességüknek, hogy tárgyilagos és éber figyelemmel kisérjék az eseményeket és meghozzák az ország szempontjából fontos döntésket.


Azt sem szabad elfelejteni, hogy Finnország külpolitikájának igen fontos tényezője a finn hadsereg. A hadsereg szellemének nem szabad megrendülnie amiatt a látszat miatt, hogy a belső arcvonalon és a politikai életben egyenetlenség uralkodik.


Finnország szabad ország, de egyuttal hadviselő állam is. Éppen ezért helyzete igen kényes, tehát mindenkinek kötelessége ugy viselkedni és beszélni, hogy ezzel ne tegyen kárt annak az ügynek,  amelyet tulajdonképpen szolgálni akar.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98