Dtum
Login with Facebookk
1943 | Szeptember

Három MAC és három BBTE győzelem a staféta bajnokságon

Pompásan szerepeltek a műegyetemiek. Jól harcoltak Híressel és Csányival az élen az UTE csapatok. Pelsőczy 48.9-et futott 400-on. Híres 25 méterrel verte 800 méteren a bajnok Marosit. Izsóf 5000 méteren Kelent, Esztergomit és Szabó Miklóst!

A hagyományokhoz hűen a Margitszigeten rendezte meg a MASz a stafétabajnokságokat. Míg első napon ragyogó napsütés kedvezett a versenynek s a vérmesebb szurkolókról a kiskabát is lekerült, addig másnapra beköszöntött az ősz, sárguló faleveleket esőzve azokra az elszánt atlétahivőkre, akik vasárnapi sziesztát, mozit vagy családi kártyacsatát feláldozva megtekintették a legjobb futók versengését.

Küzdelmet, sajnos, úgyszólván sehol sem láttunk, mert a hat szenior bajnokság hat győztese fölényesen győzött. A három gyorsabb távon, 4x100, 4x200 és 4x400 méteren a BBTE, a hosszabbakban pedig 4x800, 4x1500 méteren illetve az 5000-res csapatversenyben a MAC együttesei szerezték meg a büszke bajnoki címet.

Külön dicséretet érdemelnek a nagyszerűen feljavult műegyetemiek. Szebbnél szebb helyezéseket értek el, ami egyrészt a megjavult gárda tudását, másrészt kitűnő vezetőjük, Kismartoni Károly dr. munkásságát dicséri.

Derekasan harcolt az UTE is. A 4x100 m-es előfutamban Csányi György talán az évad leggyorsabb 100 méterét futotta, elkápráztatva lepkekönnyű mozgásával a szakértőket. Jövőre komolyabb munka esetén 10.5 öt és 21.5-öt várunk a kis újpesti futótól.

A klubszeretet magasiskoláját viszont Híres László mutatta be. Jó futásával csapatát 4x1500-on a második helyre hozta fel. A 4x400-as versenyben 390 méterre – 1500-zal a lábában – kerek 50 mp-et futott, majd másnap 800 méteren a bajnok Marosi mögött 15 méterrel váltva, volt szíve ráfutni – bátor 55 mp-es első körrel – nagy ellenfelére s tudván annak nagyobb gyorsaságát, hosszú, 300 méteres finissel azt le is győzte s ezzel harmadiknak hozta fel a lila-fehéreket.

Félórával később 5000 métert futott csapata sikeréért. Megható volt, ahogyan a verseny végén boldogan fölfutott a tribünre szakosztálya volt elnökéhez. Sok ilyen atlétát kívánunk a magyar atlétikának!

A verseny egyetlen disszonáns akkordját a 4x400 méteres versenyben tapasztaltuk, amikor is a belső pályán futó Csépánfalvy és a bevágó Góby kettős kollidálása és könyökcsatája alaposan felzaklatta a kék-sárga és kék-piros színek híveinek kedélyét.

Örömmel láttuk a veteránokat, kiket visszavonultságukból csalt elő ez a két bűvös szó: stafétabajnokság! Ismét futott Kovács Kléri, mégpedig igen jól a BBTE/b csapatában, de versenyzett Gyenes Gyula, Minai Mário, Iglói Mihály és Csaplár András is.

Az egyéni teljesítmények közül kiemelkedik Pelsőczy pompás 400-as futása. Az „alkalmi” 400-as 48.9-et futott! Vajon mennyit futna speciális 400-as tréninggel? Meggyőződésünk, hogy jövőre 48-as 400-as futóvá válhatna!

Sportpikantériát jelent a BBTE 4x100-as bajnokcsapata, hiszen abban egyetlen gyorsfutó sem futott, mert Polgár és Görkói 400-as, Hidas gátfutó, a „hajrázó” Vermes pedig távolugró. Pericht mester dicséretet érdemel a sikerült választásokért. Főleg Görkói és Hidas váltott nagyon jól.

Egyesek már a régi nagy KAOE staféták váltási technikáját emlegették, ami pedig nagy szó, mert a kereskedők csapata a maga idejében Európa legjobban váltó együttese volt.

Távfutóink harcából ismét Szilágyi került ki győztesen. Igen szépen futott Izsóf, kinek érdemes lenne a hosszabb távokra átnyergelni. Kelen, Esztergomi és Szabó Miklós legyőzése eddigi pályafutása legszebb fegyverténye.

A vidékiek közül ismét az MRTSE szerepelt legjobban, több országos vidéki bajnoki címet szerezve. Paulinyi Jenőt dicsérnünk már szinte felesleges.

S végül: a rendezés kiváló volt. A kis Hidas beigazolta, hogy egyelőre még sokkal jobb eredményhirdető, mint gátfutó, az erélyes Farkas Matyi pedig hiba nélkül látta el az indítás szerepkörét Az pedig már szinte példátlan nálunk, hogy a pisztolya egyetlen csütörtök nélkül rendre elsült.

Szép verseny volt, jó verseny volt, csak az a kár. hogy itt az ősz s búcsút kell vennünk atlétáinktól.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A MAC tragikus pillanata. Csépánfalvy és Vadas rontott váltása.jpg A BBTE 4x400 méteres bajnokcsapata - Góby, Polgár, Hidas, Görkói.jpg Híres László UTE.jpg Polgár útnak indítja Görkóit.jpg A MAC 4x800 méteres bajnokcsapata - Szabó, Garay, Gáspár Jenő szakoktató, Vadas, Gombos.jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98