Csendben, szinte észrevétlenül, ugyszólván egyik napról a másikra, megszűnt a vonatokon a női szakasz, ez a szigorúan őrzött, férfiak számára megközelíthetetlen zárt terület, ahol komoly tekintetű kisasszonyok, merengő özvegyek tartózkodtak valami exterritoritális jelleggel.

Addig harcoltak az asszonyok a női egyenjoguságáért, hogy sok helyen ki is vívták s lám, még a vasúti kocsikban is sikerült kiváltságaikat megszüntetniök. Ez mindenesetre annyit jelent, hogy a nők már megállnak a maguk lábán s nincs szükségük különleges védettségre.

Valamikor a delizsánszok utasai, férfiak, nők bemutatkoztak egymásnak s úgy elbeszélgettek a ruganyos határban, mint a fürdőhelyen az uj ismerősök. Ahol a delizsánsz megállott, fehérabroszos asztalhoz is ültek, együtt ettek, együtt borozgattak: az utazásnak tagadhatatlan bájos, kedélyes íze volt, szemben azzal az érthető hűvösséggel, ahogyan manapság kezelik egymást a nemzetközi vonatok utasai.

Soha nem felejtem el, hogy a női szakasszal kapcsolatosan ért engem egy nagy kitüntetés. Már mint hosszunadrágos gimnazista utaztam egyik nagynénémmel, amikor a szénfekete bajszu kalauz erélyesen beszólt a fülkébe:
- Kérem ez női szakasz, itt férfiak nem tartózkodhatnak.
Ujjongott a szívem a barátságtalan felszólításra, végtelen önérzet töltött el; igen, én már férfi vagyok, nem gyerek. Nyomba fölemelkedtem helyemről s odaszóltam a kalauzzal vitatkozó nagynénémhez:
- De Toncsi néni! Menjünk át a másik szakaszba, itt férfiak csakugyan nem utazhatnak.

És soha nem ízlett olyan jól utazás, mint akkor, amikor kofferestől csakugyan áthurcolkodtunk egy másik szakaszba, nagynéném nem csekély bosszúságára.

A női szakasz kérdésében valóban nem ismerték a tréfát. Apró panamákat el lehetett követni utazás közben, de ezen az egy helyen nem lehetett kijátszani a szabályokat. Az uj leánygeneráció már nem ismeri a női szakaszt és bizonyára csodálkoznának a mostani tizenhat-tizenhét éves leányok, ha elmesélnénk nekik, hogy volt idő, amikor a nők teljesen elkülönítették magukat a vasúti kocsikban. Még az első világháboru utáni években is lehetett látni néha éjszakai személyvonatokon „Női szakasz” táblát, de most ez is eltűnt.

Magyarázhatjuk ugy is, hogy a női emancipációért folytatott harc eredményes volt és ennek a harcnak egyik kis láncszeme a női szakasz megszüntetése.

Ha elgondoljuk, hogy nemrégen afrikai, amerikai urileányok, egyetemi hallgatónők jártak Budapesten kollégáikkal és egyetlen mamát sem lehetett látni az Európajáró kirándulócsoportban: megérthetjük, hogy valóban kivénült napjainkból az egykor annyira tisztelt női szakasz….
Diószeghy Miklós