Dtum
Login with Facebookk
1944 | Április

20.000 néző, jó küzdelem a NAC-Vasas mérkőzésen

20.000 ember foglalt helyet a nézőtéren, amikor elkezdődött a nap „nagy” mérkőzése. Azonnal a NAC lép fel támadólag és ugyancsak szorongatja a Vasas védelmét. Amint látjuk a NAC háromfedezetes rendszerben játszik és ennek eredménye az, hogy minden előrerúgott vagy fejelt labdát a játéktér közepét uraló NAC-fedezetek szereznek meg és azzal azonnal támadásba lendülnek a váradi csatárok.

A levegőben is Nagyvárad az úr, és ha a labdát váradi játékos fejeli el, azt azonnal „lekezelik” s a földön tartják. Támadásaik azonban a nagyszerűen játszó Nádason és szintén kitűnő Aknavölgyin akadnak el. A Vasas csatársor kevés jó labdával veszélyesen támad, de az egységes és kemény NAC védelem jól hárít.

A játék képe alapján a NAC csapata jobb és a közönség Vasas szurkoló része is megállapítja azt, hogy a büszke bajnoki cím méltó helyre kerül. Sorozatos NAC támadások után a gól a Vasas „kullancsának” hibájából esik.

Nagy II. a tizenhatoson egy pattogó labdát nem rúg el s azt Perényi beugorva Sárvárihoz fejeli, aki kapásból azonnal lő s a jól eltalált labda, a visszafutó Nagy II.-ről védhetetlenül vágódik a hálóba. 1:0.

A második félidőben a NAC, Lórántot középhátvédnek visszavonva, négy csatárral játszva, az eredmény megtartására törekedik. Ennek megfelelően többet támad a Vasas. Hamarosan eredményt ér el, a NAC-éhoz hasonló módon. Most Ónódy állítgat a tizenhatoson belül, Tóth II. rácsap és a labdát közelről, Vécsey mellett begurítja 1:1.

A mezőnyben a NAC továbbra is fölényben játszik, de kapu előtt a Vasa több veszélyes helyzetet teremt. Előbb Juhász, majd az utolsó percekben Tóth II. hagy ki „biztos” gólhelyzetet.

A NAC csapatáról szóló véleményünket a két félidő alapján két részre kell bontanunk. Az első félidőben nyílt sisakkal játszva a labdarúgás minden szépségét bemutatták a mezőnyben. Eredményességüket látható gyengébb erőnlétük akadályozta. Ez a magyarázata a második félidőbeli védekező játékuknak is.

Véleményünk szerint az első félidőben mutatott játékukkal szemben ma egyik magyar csapat sem tud vereség nélkül helytállni. Egyénileg Vécseynek kevés dolga volt. Mészáros képviseli a védelemben a keménységet, ő a csapat legjobb fejelője. Ónódy is egyetlen hibájától eltekintve - jó volt.

A fedezetsor Juhásszal az élén, az első félidőben nagy játékot nyújtott. A második félidőben már Lóránt hátravonásával gyengébb teljesítményt nyújtottak. A csatársor jobboldala változatlanul még nem nőtt fel a NAC többi csapatrészének színvonalára.

Perényi, mint fedezet jobban játszott, Sárvári sokat dolgozott és jól is lőtt. Bodolán látszott meg legjobban a fáradtság. Tóth III. a mezőny legjobbja ellen játszva is a második félidőben egypárszor nagyon szépen elfutott.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nádas és Nagy I. közös erővel szereli Bodolát.jpg Tóth III. fut a balszélen, Nagy II. próbálja kísérni.jpg A Vasas egyenlítő gólja. Vécsey búsan néz utána.jpg A Vasas és a NAC csapata.jpg Bodola Gyula a NAC motorja.jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98