Dtum
Login with Facebookk
1944 | Március

Váratlan Gamma-győzelem a Vasas ellen

A régi Hungária-úti pálya már régen látott ennyi embert, mint amennyi vasárnap a Gamma-Vasas találkozóra egybegyűlt 20.000 ember volt kíváncsi erre a mérkőzésre. A megjelentek élén ott láttuk vitéz Béldy Alajos vezérezredest, az IHNTOV-t, aki Gálffy András elnök társaságában foglalt helyet az egyik páholyban.

A mérkőzés legnagyobb részében a Vasas támadott, bár Ádám hatodik percben történt sérülése folytán úgyszólván végig tíz emberrel játszott. Az első gólt a tizenkettedik percben éri el a Vasas. Balszélről magasan szállt a labda a Gamma-kapura. Tóth a levegőben igyekszik parírozni a veszélyes beadást, de a Vasas csatárok lökik. Elvéti a labdái Tóth Gyula, rálövi a hozzá kerülő labdát. Kónya menteni próbál, de fejéről a labda a kapuba jut.

Alig tíz percre rá egyenlít a Gamma. Nagy II. fölöslegesen kézzel üti le a labdát körülbelül 35 méterre a kaputól, a megítélt szabadrúgást Tóth Lajos ritka szép hatalmas lövéssel védhetetlenül bebombázza. A gól után a Vasas állandóan támad, de gólt elérni nem tud.

A második félidőben szinte az egész negyvenöt perc Vasas-támadások közepette zajlik le. A Gamma csak néha-néha tud átjutni a félvonalon. A 23-ik percben az után váratlanul gólt ér el a görögbetűs csapat. Mike, Patkoló, Komlódy, Kincses a labda útja. Aknavölgyi elveti magát a jobbszélső előtt, de a labda a hasa alatt a háló felé gurul. Nádas, mivel másképpen nem tud menteni, levetéssel elcsípi a labdát a gólvonalon. A megítélt 11-est Tóth Lajos élesen belövi.

Szép kombinációs támadást egyik csapat részéről sem láthattunk. Azonban a Gamma férfiasabb, keményebb futballt játszott, mint ellenfele és ennek köszönheti győzelmét. A védelemben mindenki odaadóan és szorgalmasan dolgozott. A fedezetek közül Horváth Károly a labdarúgás magasiskoláját mutatta be. A csatársor puhányan játszott. Kincses azonban válogatott formában van.

A Vasas balszerencsével küzdött. A védelem mind a két gólban ludas. A fedezetek közül Sarovetzky a mezőny legjobbja volt kissé elnéző, sérülése nagy veszteséget jelentett a Vasasnak, hiszen az eddigi mérkőzésen ő volt az, aki a jobbnál-jobb labdákkal tömte csatársorát.

Vass játékvezető nem vezette rosszul a mérkőzést, csak a faultok elbírálásában volt kissé elnéző.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tóth Lajos gyilkoserejő 35 méteres lövése vágódik a Vasas kapujába.jpg Aknavölgyi, a Vasas kapusa szerzi meg a labdát Patkoló elől.jpg A sérült Tóth II.-t ápolják.jpg Vitéz Béldy Alajos vezérezredes, az IHNTOV kitüntette megjelenésével a mérkőzést.jpg
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98