A meteor és a csóva színe valószínűleg különböző lehetett. A jelentésekben nem utaltak minden esetben arra, hogy az említett szín a meteorra vagy a nyomára vonatkozik-e, ezért a szivárvány csaknem teljes színskálája szerepel a jelentésekben. A szín megfigyelésében nagyon könnyen tévedünk. Ugyanazon helyről érkezett jelentésekben is vannak eltérések.

Az összes jelentés egybevetéséből valószínű, hogy a meteor fényes magva, illetőleg a körülvevő izzó gázburok élénk kék, zöldes fehér, sárgás fehér, a csóva sötétebb sárga, vörös, illetőleg lángvörös volt. A középen kettéváló csóva színét egyesek ezüstfehérnek, közepét feketének, mások a csóvát vörösnek a közepét kéknek. Valószínű, hogy a középső részen hamarabb kialudt a fény, tehát fekete volt, de a szomszédos vörösnek ellenhatásaképen kéknek látszott. Távcsövön át bizonyára kéknek tünt, mert ott az éjjeli égbolt sötétkék színét láthatták.

A hang rendszerint kísérő tüneménye szokott lenni az ilyen fényes tűzgömböknek. Tudni kell azonban, azt, hogy a hang jóval a felvillanás után hallható. 30 km-ről másfél perc múlva, 100 km-ről 5 perc múlva. Egy percnél korábban általában hangot nem hallhatunk. Ennek ismeretében a megfigyelők értékes adatokat szolgáltathattak volna. Egynéhány megfigyelő kés-suhintásszerű, mások hasító, sercegő, sistergő, pattogó, süvítő, suhogó hangról írnak, ismét mások olyanról, mint amikor a fák lombjára sűrű eső hull.

Ha a megfigyelések a meteor kialvása után néhány perccel történtek volna, valóságosaknak kellene elfogadnunk, különben, ha a felvillanással egyidejűleg tapasztalták, akkor igen érdekes lélektani csalódás kísérő tüneményének kell felfognunk. Az ember ugyanis sokszor hallani vél dolgokat, amiket csak lát. A jelenség lefolyása ilyenkor olyan, hogy a hang érzete is hozzájárul. Ugyanez a különös csalódás lép fel egyes bizonyosan hangmentesen lejátszódó meteorológai jelenségek alkalmával is, pl. az északi fény feltűnésekor egyesek szintén hangokat vélnek hallani.

Mindezek a felsorolt jelenségek a meteor kísérő tüneményei. Feldolgozásnak ezek is fontos adatai, de leglénygesebbek mégis azok, amelyekből a meteor valóságos térbeli pályájára lehet következtetni. A meteor a földi légkörben villan fel, leggyakrabban 100-200 km magasságban. Könnyen érthető tehát, hogy minden megfigyelő helyről más-más égi helyen látjuk a felvillanást. A különböző helyeken tett megfigyelések alapján lehet kiszámítani a meteor valóságos útját, amelyet a légkörben befutott, tekintetben a megfigyelések sok ellentmondást, és határozatlanságot tartalmaznak, ami azonban a bevezetőben elmondottak alapján érthető is.

A meteor feltűnésének idején Magyarország felett a Göncölszekér rúd utolsó csillagának közvetlen környéke volt zenitben. A Cassiopeia északon közvetlen a látóhatár felett állott. Délen az Arkturus fényes delelés előtt volt. A Lant Végája kelettől kissé északkelet felé 35-37 fok magasan állott, tőle kissé keletre a Hattyú legfényesebb csillaga, a Deneb, a láthatár felett mintegy 21-23 fok magasságban volt látható. (Az adatok pontosan és egységesen nem adhatók meg, mert nem ismeretes pontosan a felvillanás ideje és azonkívül a különböző földrajzi helyeken más-más ugyanazon csillag látóhatár feletti magassága.)

(folyt. köv.)