Dtum
Login with Facebookk
1944 | December

A 15 éves budapesti tűzoltóság

A modern főváros tűzoltóság az utóbbi huszonöt légitámadás után úgy állta meg helyét, mint a belső front első, névtelen hőse: itt az ideje, hogy bemutassuk, milyen multra tekinthet vissza ez a nagyszerű szervezet, amely Budapest vagyoni és életbiztonságát védi.

Budapest székesfőváros tűzoltósága 75 éves multra tekinthet vissza, alapítója és létrehozója éppen a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István fia, Ödön volt. Az a névtelen, önkéntes gárda, amely akkor a gondolat megvalósításához látott, természetesen még kezdetleges szerszámokkal rendelkezett s kocsijait még lovak húztak a tűzeset színhelyére.

Ilyen körülmények között is kitűnő szervezetet létesített s hírük hamar túlterjedt a határokon. Konstantinápoly egyenesen gróf Széchenyi Ödönt hívta meg, hogy számukra is teremtse meg a tűzoltás szervezetét. Széchenyi Ödön természetesen csak azután állt rendelkezésre Konstantinápolyban, amikor már a magyar fővárosban minden tökéletesen ment s a budapesti önkéntes tűzoltók szervezete egyre jobban kibővült, annyira, hogy 1872-ben már a Dunaparton kipróbálják az első gőzfecskendőt.

A mult század végétől kezdve az első háború kitöréséig fokozatosan fejlődött a pesti tűzoltóság, felhasználva az időközben megismert technikai találmányokat. 1914-ben vetették be a motoros fecskendőket, de a lovas vontatási továbbra is fenntartották. Majd a huszas években mindent motorizáltak s ma már a budapesti tűzoltók fecskendője úgy löveli a vizet, mintha a Niagara vízesését sugározná magából.

A fővárosi tűzoltóságot mai, legmodernebb állapotában három tevékenység jellemzi igen előnyösen. Először is a megelőző tűzrendészet terén szerzett elévülhetetlen érdemeket, ahogy bevezetette a tűzfalak építését, amely megakadályozza a tűz terjedését. Második munkájuk, amikor már a tűzoltás elszánt és haláltmegvető pillanatában a lángokkal kelnek ádáz tusába. Amikor a tüzeket elfojtották, akkor jön a harmadik feladatuk: a tűzeset okának felderítése. Meg kell mondani, hogy abban a remek következtetni-tudást igénylő munkában szintén nem maradnak alul s végülis tévedhetetlenül megtalálják a tűzeset keletkezésének okát.

Mi magyarok különösen a megelőző tűzrendészet terén váltunk ki és ennek éppen a légitámadásoknál van óriási jelentősége. Gróf Széchenyi Ödön szellemében úgy oldják meg a korszerű tűzoltói problémákat, hogy külföldi viszonylatokban is alsórendű eredményeket érnek el. Nemcsak a lángokkal való harcrakelésre vannak már kiképezve tűzoltóink, hanem a műszaki mentéshez is kitűnően értenek s műszaki mentőszervezetünk a legmodernebb.

Mint a mostani példák mutatják, a tűzoltóság a legnagyobb tüzeket is pár órán belül eloltja. A romok alól három-négy órán belől minden élő embert kiszabadítottak. A tűzoltók egyrésze kiképzést nyert a fel nem robbant bombák ártalmatlanná tételére a s műszaki mentés mellett gázvédelemben is nagy segítségére lehetnek a polgári lakosságnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Fecskendő felszerelése az oltáshoz Érdekes villamos erőre berendezett tüzfecskendő A villamos tüzfecskendő kábelét bekapcsolják egy telefon-vezetékbe, mire a tüzfecskendő azonnal használatba vehető
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98