A háború első négy esztendeje úgy múlt el fejünk felett, hogy a polgári lakosság a bombázás okozta rettenetes szenvedéseket szerencsére csak újságokból ismerhette meg. A légvédelmi előkészítés ezalatt is megtörtént, de a háború ötödik esztendeje egyszerre felvetette a tömegvédelem kérdését, éppen a magánemberek, a nagyközönség részéről is, amely eddig érthetően több lazasággal kezelte ezt a kérdést. Most egyszerre a másik végletet lehetett tapasztalni!

A háború elején az ablaküveget ragasztották be ujjnyi széles papírszalagokkal, most pedig a gyalogjárókra és házfalakra meszelt iránytmutató nyilak akarják feltűnővé tenni a vészkijárókat. Az óvóhelyek iránti bizalom éppen most van megrendülőben, amikor komoly erőpróbájuk elérkezett! Éppen ezért a polgári lakosság érdekében megkérdeztük az arra legilletékesebb hivatalos közeget, Preszly Béla tűzoltóparancsnokot, aki mint okleveles mérnök, szakszempontból vizsgálva a kérdést, a következő rendkívül érdekes nyilatkozatban mutatja be a helyzetet:

- Legelsősorban is azt kell hangsúlyozni, hogy Budapest helyrajzi fekvése a világ nagyvárosai között a legelőnyösebb – mondotta kérdésünkre. A magas talajvíz az oka, hogy úgyszólván minden budapesti ház alatt pince van, tehát az esetleg beomló ház alól sok irányban meg lehetett építeni a vészkijáratot. De ezenkívül nagy előny tűzbiztonság szempontjából a tűzfal, amely megakadályozza a tűz vészes továbbterjedését s az sem elhanyagolható előny, hogy a budapesti lépcsőházak nem fából, hanem nagyrészt betonból vannak, tehát a tűz nagyrészt betonból vannak, tehát a tűz ellen érzéketlennek s nem dobják oda zsákmányul az egész házat a lángok martalékának.

- Mi tehát az oka az ennek ellenére megnyilatkozó bizalmatlanságnak az óvóhelyek iránt?
- Ez egészen érthetetlen tömegpánikból származhat, különben nem menekültek volna ki a szabadba, a mezőkre, a folyópartokra, ahol repeszbombákkal és gépfegyverrel irtotta őket az ellenség. Pedig itt az ideje, hogy bízzunk az óvóhelyünkben, mert különben életünk minden perce megmérgeződik és nagymértékben csökken munkaképességünk.

- Minden körülmények között bízzunk az óvóhelyben? - vetjük közbe.
- Csak akkor, ha az óvóhely ezt a bizalmat valóban meg is érdemli. Ha viszont nem „óv”, akkor, mielőtt tömegsírunkká válnék, ismerjük fel gyenge pontjait és végezzük el rajta azokat a javításokat, vagy megerősítő munkálatokat, amelyekre szükség van.

Az óvóhely képességeit vizsgálva elmondotta a tűzoltóparancsnokság kiváló szakértő segédtisztje, hogy ehhez első lépés a bomba robbanásának ismerete. A bomba robbanása - a súlyától függetlenül - körülbelül 1/4000 másodperc alatt zajlik le. 8000-szeres térfogatnövekedéssel és kb. 8000 atmoszféra nyomással jár, leadott energiája pedig kilogrammonként kb. 800 kalória. A robbanást tekintve vannak pillanathatású bombák, majd azok, amelyek csak pillanatokkal a becsapódás után robbannak, óriási tölcsért vágva és végül a hosszú késleltetésű gyujtók, amelyek a becsapódástól számított ½ órától 3-4 nap múlva hatnak.

Igen kedvező, ha az óvóhely födémje felett legalább nyolc méterre már robbanásra készteti a bombát a födém, így az óvóhely födémjének csak a törmeléket kell hordania. Ahol az óvóhely födémje törmelékbiztos, ott az óvóhely telitalálat esetén is bombabiztosnak vehető. Legfontosabb tehát az óvóhely jó kiválasztása. Nagyon jó a külső faltól egy méterre befelé, az óvóhelyen belül épített legalább 30, de még inkább 45 centiméteres fal, ami egyrészt felfogja a közeli bombarobbanás esetében a befelé hulló földtömeget és téglatörmeléket, a külső kőfal bedőlése esetén is elősegíti az óvóhely födém megfelelő alátámasztását.