Sokszor a régi osztrák-magyar mérkőzések jutottak eszünkbe, sokszor pedig dühöngtünk a rossz játék láttán. Ez lenne egy mondatban a vasárnapi Budapest-Vidék mérkőzés jellemzője. Egy „megskalpolt” NAC és a régi „agytröszt” harcát láttuk. Változatos és sokszor nagyon szép játéknak volt szemtanúja a mérkőzésen megjelent húszezer főnyi közönség.

Frőhlich kapitány fogta meg szerencsésebben a dolgot Vághy, a középfedezet helyére újból balkézzel válogatott. Az őszi magyar-svéd mérkőzés jutott eszünkbe, amikor a nagy klasszis-fölénnyel bajnokságot nyert NAC-ot „megskalpolva” láttuk kijönni a játékos-kijáróból.

Vághy kapitány helyesen állította be a balhátvéd helyére a diósgyőri Felföldit és helyesen cserélte ki a NAC ötös fogat jobboldalát, de nem szabadott volna kivenni a támadó futballt játszó nagyváradi csapat tengelyét, Juhászt.

Bár Tihanyi remek játékos, mind centerben, mind centerhalfban, a mérkőzésen sem égett le teljesen, de beállításával megbomlott a vidék csapatában az összhang, hiszen a csapat zömét nagyváradi játékos adta, akik pedig a bajnokságot támadó középfedezettel nyerték meg. Ez a tény, hogy megváltoztatták a csapat beidegzett támadó stílusra állított játékrendjét, már a mérkőzés elején rányomta bélyegét a Vidék csapatának játékára.

A híres Sárvári, Bodola, Tóth III. trió, kedvetlenül mozgott Perényi, aki szinte lelke volt a Vidék csapatának, fölöslegesen durvult, sőt sokkal helyesebben mutatunk rá a „kis” fedezet játékára, ha azt mondjuk, hogy sportszerűtlenül játszott. Állandóan utánrúgott, sőt nem restelt a játékvezetőnél sem tiltakozni, számos esetben.

Ezzel szemben a pesti csapat két nagynevű játékosa, Sárosi dr. és Zsengellér hallatlan nagy játékkedvvel küzdöttek. Azt csináltak, amit akartak, az egyébként jól játszó vidéki védelemmel. A híres „agytröszt” két játékosa fénykorára emlékeztető dolgokat produkált.

Mind a levegőben, mind a földön biztos urai voltak a labdának, remek szöktetéseik, pontos passzaik aranyat értek. Szinte azt mondhatjuk, hogy Sárosi dr. és Zsengellér nagy játékkedve hozta meg a váratlan eredményt. Jó segítőtársnak bizonyult Hidegkuty. Sipos pedig váratlanul nagyot játszott. Elfutásai, beadásai rendre sikerültek, gólja pedig igazi bombagól volt.

Jól támogatta a csatársort a Horváth Károly-Sárosi III.-Nagy András fedezetsor. Ennek a sornak mind a három tagja igazi klasszis játékos. Teljesen hidegre tették az amúgy is kedvetlenül játszó nagyváradi csatárokat.

Az egész mérkőzés egybevetve szép játékot eredményezett. Mint már írtuk, a régi osztrák-magyar mérkőzések jutottak sokszor eszünkbe, ahogy egy-egy pesti támadást láttunk. Remek cselek, pontos passzok, szép belső lefutások rendre követték egymást.

Láthatta a megjelent húszezer ember, hogy Zsengellér és Sárosi dr. még ma is kitűnő játékos, talán csak az a hibájuk, hogy igen rapszodikusak. Ha jó napot fognak ki, még ma is ellenállhatatlanok. A két „öreg róka” jó játéka adta a mérkőzésnek a színt, amely után a pesti labdarúgó közönség már olyan régen vágyott.