Dtum
Login with Facebookk
1945 | Április

Az új magyar kereskedelem

Vas Zoltán, Budapest közellátási kormánybiztosa vasárnap felszólalt a kisiparosok és kiskereskedők nagygyűlésén.

Amíg itt nem volt kemény és következetes harc a fasizmus ellen
– mondotta, – addig a Szovjetunió némileg közömbösen nézte a magyar állapotokat. Ma már azonban a budapesti kereskedők szovjetlisztet, szovjetburgonyát és szovjethúst, legközelebb pedig szovjetpetróleumot és szovjetbenzint árulnak. A Szovjetuniónak olyan nagy gazdasági perspektívája van, hogy ha mi a szovjet népre támaszkodunk, a belső és külső erők segítségével virágzó és gazdag lesz a magyar kereskedelem.

Gábor József kereskedelmi miniszter beszélt ezután.
Kifogásolta azokat a hibákat, amelyek az igazoltatásoknál és bírósági ítéleteknél felmerültek és bejelentette, hogy a kormány az igazoltatási eljárást sokkal erélyesebbé és demokratikusabbá tette.

Rámutatott arra, hogy a németek és nyilasok milyen nagy károkat okoztak
a vasutaknál és az egész közlekedési hálózatban, de a vasúti munkások mindent megtesznek, hogy a vasutat rendbehozzák. Az ideiglenes magyar kormány a szabadkereskedelem alapján áll és mindent meg is tesz az erőteljes kereskedelem és kisipar megteremtése érdekében.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98