Dtum
Login with Facebookk
1945 | Augusztus

Asbóth tizedik egyéni, Körmöczy Zsuzsi első nemzeti bajnokságát nyerte

„Békebeli” igazi tenisz délután színhelye volt vasárnap a postások tenisztelepének két kitűnően előkészített versenypályája. Kellemes teniszidőben, közel ezerfőnyi közönség előtt játszották a Budai Kinizsi TE nemzeti bajnoki versenyének egyéni döntőt, a női páros döntőt és a férfi és vegyespáros elődöntőit.

Annyi bizonyos, a szövetség elnökségének nagy fejtörést okoz: a sportnapok várható nemzetközi eseményének több ezer közönségét hogyan helyezi el ezen az egyetlen rendelkezésre álló versenypályán. Sem a margitszigeti, sem a lágymányosi díszpálya nem áll rendelkezésre, mindkettőnek rendbehozatala tetemes összegeket emésztene fel…

De hagyjuk a „sirámot”. Nézzük az örvendetes oldalait a fehérlabda sportnak.
Két versenypályán egyszerre kezdődött el a játék. Az egyiken Asbóth és Szigeti állott fel a férfiegyes bajnokság döntőjére, a másikon a verseny egyik kísérő számának, a fiúegyesek döntőjét játszotta a budaiak fiatalja ifj. Vad és a kecskeméti ifj. Tóth, a vidék, de az egész magyar tenisz új reménysége.

Egymás mellett a közelmúlt (Szigeti), a jelen (Asbóth) és a jövő, a két legjobb ifjúsági játékos. A szakértők egyaránt örültek Asbóth pompás játékának, szigeti megtörhetetlen játékkedvének, s a két fiatal élvezetes, technikás játékának.

Örömüket csak fokozta a női egyes döntője, amelyben Körmöczy Zsuzsi és Fejér dr. női pármérkőzésen régen látott, pompás játékkal gyönyörködtették a nézőket.

Férfi egyes döntő:
Asbóth József BKTE – Szigeti Ottó UTE 6:2, 6:1, 6:1

Évek hosszú sora óta ez a két játékos játssza a magyar bajnokságok döntőit. És mint az elmúlt években, Asbóth ezúttal is könnyen verte Szigetit. Az újpesti válogatott ellen Asbóth mindig erősen belefekszik, még kibontakozni sem hagyja ellenfelét.

Különösebb küzdelem csak a mérkőzés elején volt. Asbóth kondícióban is jobban állt Szigetinél, aki a verseny első napjaiban még betegeskedett. A közönség melegen ünnepelte győzelméért Asbóthot, akinek ez tizedik egyéni bajnoksága. Ebből hatot nemzeti, négyet nemzetközi bajnokságon nyert, Kehrling Béla méltó utódja.

Fiú egyes döntő:
Ifj. Vad BKTE – ifj. Tóth Kecskeméti MaDISz 6:4, 6:2

Nagyszerű mérkőzés! Vadról eddig is tudtuk, hogy be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket, a kecskeméti ifj. Tóth első fővárosi szereplésével beérkezett (örömére bizonnyal oktatójának, a jelenleg Kecskeméten tartózkodó Lovcsányi Jenő volt szövetségi oktatónak.) Az első játszmában kemény küzdelem volt, a másodikban Vad fölénybe került.

Női egyes döntő:
Körmöczy Zsuzsi – dr. Fejér 6:3, 7:5

A várakozásnak megfelelően nagyon szép mérkőzést játszott a két legjobb formában lévő magyar hölgyjátékos. Körmöczy erősen vigyázott labdáinál, s főleg ellenfele fonák ütéseit, Fejér dr. gyengéit tette próbára.

A második játszmában Fehér dr. magához ragadta a kezdeményezést, vezetett 3:1-re, sőt 4:1-hez is volt labdája. Körmöczy azonban is és jobban koncentrált, egyenlített, majd 5:5 után 7:5-re a második játszmát is megnyerte, s ezzel megszerezte első nemzeti egyéni bajnokságát.

A múltban a nemzeti bajnokságokon, az egyéni versenyen balszerencsés körülmények folytán nem sikerült győznie. 1940-ben a nemzetközi bajnokságban győzött.

Vegyespáros elődöntő:
Frigyessy, Gallnerné BSE-Bujtor UTE, Ipolyi, Keller M. BKTE 1:6, 6:0, 6:2.

Úgy indult, hogy Bujtorék – a Gábory, Fejér dr. pár legyőzése után – újabb meglepetést okoznak. De ezúttal csak egy szetig sikerült ez nekik. A következő szetekben a főváros kettős nagy rutinja ellen már nem volt fegyverük.

Lapzártakor a Gábory, Szigeti-dr. Dallos, Tornony férfipáros elődöntő és a Pakysyné, Lukácsné-dr. Fejér, Hidassyné női páros döntőt játsszák.

A férfipáros és vegyespáros döntőre ma, hétfőn délután 4 órai kezdettel kerül sor.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98