Dtum
Login with Facebookk
1945 | Március

Az újjáéledt Kereskedelmi és Iparkamara

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jó példával jár elöl a közintézmények között a megújhodás terén azzal, hogy új vezetősége valóban a demokratikus szellemet képviseli.

A Nemzeti Bizottság által kirendelt vezető dr Makay Miklós,
akit baloldalisága miatt még a Gömbös-rezsim alatt üldöztek, sőt már 1938-ban a nyilasok éjjel a nyílt utcán megtámadtak. Az emlékezetes március 19-ét követő időben különböző „luxus-helyeken” töltötte idejét, mint a svábhegyi Gestapo és a Hungária-szálló pincéjében lévő nyilas nyomozó csoport helyiségei. Mindezek ellenére egészségesen és nagy munkakedvvel élte át az ostromot.

Helyettesei dr Gyömrei Sándor,
aki kényszerű tétlenségének idejét arra használta fel, hogy az első világháború következményeiről írt könyvével készült fel a második világháború utáni problémákra és dr Székely Artur, ismert gazdasági író.

A titkári karban látjuk továbbá
dr Salusinszky Györgyöt, aki kényszernyugdíjaztatása előtt a kamara pénzügyi referense volt, valamint dr Beke Gézát, akit az előző vezetőség azért tett skartba, mert Tombor Jenő veje.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98