Dtum
Login with Facebookk
1945 | November

Halált kér az ügyész Rajniss Ferencre, a német megszállás értelmi szerzőjére

A Szálasi-kormány volt kultuszminisztere, a kormányzótanács tagja, Rajniss Ferenc dr. ellen ma délelőtt dr. Sámuel Jenő főügyész elkészítette a vádiratot. A vád: kétrendbeli háborús bűntett és a népellenes bűntettek sorozata.

Rajniss életének egy része – mint naplójában mondja – „megszégyenítő szegénységben telt el.” Harmincöt éves koráig albérleti szobában lakott. Mint néptanító kezdte, azután elvégezte az egyetemet, majd professzori katedrára vágyakozott. Tanulmányútra ment Amerikába. Angliába, majd kikötött az újságírásnál. Rövidesen megjelent a „Leninizmus bírálata” című könyve, amelyben kifejtette, hogy Oroszországban a kommunizmus sohasem bukhat meg. Ezután egyszerre elhajlott a politikai felfogása. Az 1930-as évek elején több tanulmányutat tett Németországban és egyre jobban kacérkodni kezdett a nácizmussal. Angliai látogatásakor Lucien Wolf zsidóvezérrel ismerkedett meg, és mint naplójában írja, meggyőződéses antiszemitává vált.

Ebben az időben állandó pénzzavarai voltak, ezért szívesen kereste gazdag nők barátságát és ismeretségét, akik támogatták. Többször fellépett képviselőnek, de csak 1935-ben sikerült „reformnemzedék” programmával bejutnia a parlamentbe. 1939-ben már a Nemzeti Egység Pártjának programjával válaszolták meg. A rákövetkező évben kilépett a kormánypártból és 1941-ben Imrédy Béla csodaszarvas ideológiájától vezérelve megalapította a Magyar Megújulás Pártját és rajongó híve lett Imrédynek.

Legégbekiáltóbb gaztette – a vádirat szerint – az volt, hogy a magyar ifjúságot kitelepítette Németországba.

Rajniss, mint felelős államférfiú tudott a középkort is meghazudtoló emberpusztításról. Szálasiék százezerszámra deportálták és öldösték le a szerencsétleneket. Egyszer sem emelte fel a szavát a tömeges mészárlás ellen és büszkén hivatkozott arra, hogy azért nem tette be a lábát a gettó területére, mert egész életében irtózott a nyomorúság látványától.
Múlt év december 15-én nyugatra távozott Rajniss, de tárcája élén maradt és négy hónapi miniszterség után otthagyta a süllyedő hajót. Menekülő patkány módjára csak akkor mondott le miniszterelnökségéről, amikor Szálasi rémuralmának már befellegzett.

Rajniss, az uszító….

A vádirat a legnagyobb résztelességgel foglalkozik Rajnissal, mint újságíróval. A legkárosabb félrevezetője volt a magyar közvéleménynek. A hírhedt Magyar Futár minden cikke a legféktelenebb uszítás, hazudozás, félrevezetés volt. A vádirat felemlíti képviselőházi szereplését is és élénk színekkel festi azt a gonosz hajszát, amelyet nagybaconi Nagy Vilmos honvédelmi miniszter ellen indított. Mintegy harminc oldalon keresztül sorolja fel a vádirat Rajniss cikkeinek százaiból vett idézeteket.

- Rajniss és társai – idézi a vádirat – idegen eszmékért küldték harcba a magyar katonákat. Miattuk pusztult el ifjúságunk színe-java. A haláltáborokban magyar állampolgárok százezrei. Mindezek haláláért ők felelősek. Rajnissék németjei koldusbotra, nyomorúságba döntötték az országot. Rajniss a magyar történelem leggyászosabb alakja, a háború főbűnöse, a magyar nép ellensége, akinek cselekedeteiért a nép ítélőszéke előtt felelnie és lakolnia kell.

A vádiratot már kikézbesítették az érdekelteknek. Az eddigi tervek szerint november 26-án, közvetlenül Kiss Ferenc tárgyalása után kerül sor Rajniss Ferenc felelősségrevonására a Népbíróság előtt. A rendkívül érdekesnek ígérkező tárgyalásra idézést kapott Lázár Miklós főszerkesztő, dr. Györki Imre, Peyer Károly, dr. Mondorff Emil, Németh Imre, Kún László, dr. Gáspár Lili, dr. Somogyi Béla, Borbély Andor.

A háborús főbűnösök közül kihallgatják Szálasi Ferencet, Reményi-Schneller Lajost, Juccsek Bélát, Szász Lajost, Szakváry Emilt, Hellebronth tábornokot, Budinszky László volt nyilas igazságügyiminiszter, Imrédy Bélát, Szőllősy Jenőt.

Különös érdekessége lesz a Rajniss-pernek dr. Veesenmayer Edmund. Hitler egykori követének kihallgatása. Sámuel Jenő dr. vádirata halált kér Rajniss Ferenc fejére.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98