Dtum
Login with Facebookk
1945 | November

Még Ausztriában is rémuralmat gyakorolt Vajna Gábor, a nyilas belügyminiszter

Tegnap délután kezdték meg a legutóbb érkezett háborús bűnösök kihallgatását. Elsőnek Vajna Gábor, volt nyilas belügyminisztert hallgatták ki. Jólöltözötten, meghízva, pökhendien állt a kihallgatást végző rendőrtisztviselő előtt. Elmondotta, hogy először 1944 júliusában adta tudomására Szálasi, hogyha a hatalomátvétel megtörtént, ő kapja meg a belügyminiszteri tárcát. Az október 15-ikét előkészítő tervek szerint neki a rendőrséget és a csendőrséget kellett Szálasi mellé állítani.

- Szálasi meg volt elégedve működésemmel – mondotta. – Többször kijelentette, hogy leghívebb munkatársa vagyok. Október 15-e után tett intézkedései nem állottak teljesen összhangban elgondolásával. A deportálásokat és a pártszolgálatosok rémuralmát erélyesen ellenezte, mivel tisztában volt azzal, hogy a zsidók által megfertőzött Budapest sem nézi majd jószemmel a zöldingesek garázdálkodásait. Endrét és Bakyt okolja mindenért, akik teljesen önhatalmúan cselekedtek és teljesen egyedül s függetlenül intézték a deportálásokat.

A kihallgatást végző rendőrtiszt megkérdezte tőle, hogy mi volt az elgondolása Budapest védelmét illetően. „A végsőkig védtük volna Budapestet és védtük is Budapestet, de a németek megcsaltak minket s nem adták meg azt a segítséget, amit ígértek. Többször beszéltem Winckelmannal, aki mindig csak hitegetett és több német páncélos hadtest mindent elsöprő rohamát helyezte kilátásba, ha még tovább is kitartunk. Mikor a gyűrű már teljesen bezárult a Führer jóvoltából repülőgép jött értem és Ausztriába szállított.”

Bizonyítékokat tárnak eléje ausztriai működéséről. Ő volt a nyilasok legtovább hívő minisztere, aki még áprilisban is, pár nappal a német fegyverletétel előtt a német csodafegyverekről beszélt s a kimenekült magyar kolonia fölött a legborzalmasabb rémuralmat gyakorolta. Emberek százait lövette agyon azért, mert kételkedtek a német győzelemben, tisztában voltak azzal, hogy a németek elvesztették a háborút. Kovarczal, Bereglivel együtt ő vetette be Breslaunál a majdnem teljesen fegyvertelen leventéket, kik közül igen sokan elestek.

A kihallgatás során mikor Budapest sorsáról beszéltek a nyilas belügyminiszternek, az felugrott és őrjöngve kiáltotta: „Budapest megérdemelte sorsát, megérdemelte, hogy hidait felrobbantották és házai elpusztultak, mert Budapest volt az, aki elárulta a hungarista eszméket. Ezután megtört s remegve ismerte be, hogy bűnösnek tartja magát, mert erősen jobboldali beállítottságú volt, de bízik a magyar lovagiasságban…
Hogy ő mennyire volt lovagias az elhurcoltakkal és legyilkoltakkal szemben, arról mélységesen hallgat…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98