Dtum
Login with Facebookk
1945 | Október

Egymást vádolja Baky és Endre László

Baky László kihallgatása érdekes részletekben bővelkedett. Az egykori belügyi államtitkár kihallgatása során azt hangoztatt, hogy múlt év júniusában azért hozatta fel a csendőröket Budapestre, hogy megvédjék a zsidókat az atrocitásokról.

Ezzel szemben a népügyészség előtt tanuvallomások hangzottak el, hogy Baky puccsot készített elő és már jóval Szálasi hatalomátvétele előtt megkisérelje a kormány eltávolítását és a hatalom átjátszását a nyilasok számára.

Júniusban ugyanis zászlószentelés ürügye alatt 1500 csendőrt vezényelt fel Baky Budapestre. Napok alatt további 3-400 csendőr szivárgott be a fővárosba. A puccs nem sikerült, mert Lázár altábornagy utasítására az első páncélos hadosztály Koszorus Ferenc ezredes parancsnoksága alatt eröltetett menetben a hajnali órákban megérkezett és nyomban tisztogató akcióba kezdett.

A katonaság a csendőrség egy részét eltávolította. Vezetőit, Tölgyessy és Platthy csendőrezredeseket a Pannónia-szállóban letartóztatta és a Várba vitette.
Vörös Jánso akkori vezérkari főnök a katonaság e lépését a legnagyobb mértékben helyeselte.
Amikor a németek tudomást szereztek, hogy a katonaság megtisztította a fővárost a csendőröktől, Eichmann Gestapo-tábornok – a zsidó deportálás specialistája – törzskarával együtt elhagyta Budapestet.

Baky terve tehát nem sikerült. Bakynak most arra a kérdésre is válaszolnia kellett, hogy milyen zászlószentelést akart rendezni Budapesten? Köztudomású ugyanis, hogy a csendőrségnek sohasem volt zászlója és sohasem fordult elő, hogy valaki ennek a karhatalmi szervnek zászlót ajándékozott volna.

A keresztkérdések súlya alatt Baky annyit beismert, hogy a tények és a múlt eseményei ellene szólnak, de mindaz, ami történt nem az ő parancsára, hanem Endre László, a zsidótlanítási osztály kormánybiztosa utasítására történt.

Baky egyébként vallomásának további során olyan súlyosan terhelt vallomást tett Endre Lászlóra, hogy ezen vallomás alapján az ítélet már meghoztató, minden más további bizonyítás nélkül.

Endre László azonban valótlannak jelentette ki a Baky által előadottakat, viszont a maga részéről a bekövetkezett eseményekért Bakyt teszi felelőssé.
Így védekeznek és vádolják egymást a múlt dicstelenjei.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98