Dtum
Login with Facebookk
1945 | Szeptember

Mit vétett „szegény” Kun Páter

A politikai rendőrség szombaton is mint jelentettük- kézrekerítette a nyilasok egyik legvéresebb kezű banditáját. Kun Andrást, a nyilas pátert, aki egy ideig a rádión keresztül zengte a nyilasok dicséretét, aztán pedig egy szervezett rablóbanda feje lett.

Kun páter a XII. kerületi nyilasszervezetnek volt a vezetője. Mikor a Vörös Hadsereg körülzárta Budapestet, Kun páter egész szervezetével átjött Pestre és az Andrássy- út 47. számú házban ütött tanyát. Ő fogatta el december 27 –én dr. Harald Feller budapesti svájci ügyvivőt, akit titkárnőjével együtt főhadiszállására vitetett, ott hat óra hosszat fogva tartott, megkínzott, agyonlövéssel fenyegetett és végül kifosztott.

Az ő emberei támadták meg és fosztották ki december végén a budapesti svéd követséget is. Arra specializálta magát, hogy gazdag embereket lefogatott, kifosztotta és aztán agyonlövette őket. Segítőtársa volt egy Sós Imre nevű volt kovácslegény és egy Pokorny nevű másik nyilas.

Mikor a Vörös Hadsereg felszabadította Pestet, Kun páter bandájával visszamenekült Budára, ahol a Németvölgyi- út 5. számú villában ütött tanyát. Ekkor már a nyilas vezetők is megsokallták Kun páter gaztetteit és egy rendőrtisztből álló járőrt küldtek ki, hogy letartóztassák. Kun páter azonban elfogatta a rendőrtiszteket. Véresre verette őket és úgy küldte vissza a külügyminisztérium pincéjébe, ahol a Fegyveres Nemzetszolgálat főhadiszállása volt. Erre Galántay rendőrfőhadnagyot küldték ki 10 emberrel Kunék elfogatására. Kunék azonban azt a különítményt is elfogták, a rendőröket lefegyverezték, Galántay főhadnagyot pedig félholtra verve a pincébe zárták.

Másnap azután hatvan rendőr ment a Németvölgyi útra Kenyeres főhadnagy vezetése alatt, hogy végre ártalmatlanná tegye a bandát. Kenyeres főhadnagy gépfegyvereket állított fel a villa körül és ultimátumot küldött a nyilasoknak, hogy ha tíz perc alatt nem adják ki Kun pátert és társait, összelöveti az egész házat. A nyilasok erre megszeppentek és kiadták a vezéreiket. Kun páter a haditörvényszék elé került, amely 27 rendbeli rablógyilkosság miatt halálra ítélte, az ítéletet azonban nem hajtották végre, mert dr, Vajna Ernő, a nyilaspárt teljhatalmú megbízottja megkegyelmezett a vádlottaknak, azzal a feltétellel, hogy a frontra mennek. Persze Kun páternek esze ágában sem volt a frontra menni. Elbújt valami budai pincében és ott maradt egészen a Vörös Hadsereg bevonulásáig. Akkor megszökött a Várból és nyoma veszett. Most remélhetőleg megkapja régen megérdemelt bűntetését.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98