Budapest, szeptember 29.
A magyar közélet minden felelősséget hordozó és felelősséget érző tényezője előtt félreérthetetlenül világos, hogy országunk, népünk néha egészen kilátástalanul reménytelennek látszó helyzetében csak minden becsületes, jószándékú erő együttműködése valósíthatja meg talpraállásunkat. Konkrét, megvalósítandó feladatok állnak előttünk, a magyar élet valamennyi tényezőjének közös, tárgyi feladatai. Világos, hogy ezek csak úgy oldhatók meg, ha a magyar élet valamennyi tényezője vállalja és elvégzi azt, ami osztályrészéül jut. Parancsoló szükségesség tehát minden erő összefogása, együttműködése.

Másfelől azonban, mivel éppen demokráciát akarunk építeni, tehát olyan életformát, olyan állami berendezkedést, amelyben felfogásunk szerint az emberi szabadság legtökéletesebben érvényesül, szükséges a jövendő berendezkedés mikéntje felől alkotott vélemények különböző volta szerinti differenciálódás lehetőségének megteremtése is. Ez utóbbinak intézményei a politikai pártok.

Furcsa kettősség. Olyannyira, hogy a magyar népnek politikailag nem élesen látó része, éppen a világos megfogalmazások aránya miatt, sokszor nem is érti az egészet. És ez az értetlenség nem kizárólag a reakció jelensége. A magam politikai munkája során nem egyszer kerültem össze akár az utóbbi időben is még olyanokkal, akik pl. nem értik azt, miért van szükség összefogásra, amikor a különböző pártok jelentkezése ennek valójában ellentmondani látszik, ellentmond maga a választás is, amely éppen az egyes pártok közötti különbségek jellegzetesebb aláhúzását is jelenti természetesen, miért nem tör minden párt kizárólagosan a hatalomra és miért nem hajlandók az egyes pártok még az esetre sem, egyedül vállalni a kormányzás minden feladatát és minden felelősségét, ha a választások során esetleg többséget kapnának?

Vagy mások nem értik azt, hogy ma, amikor valójában minden politikai párt, a koalíció minden pártja a közeli jövőre azonos tárgyi programot hirdet, miért van szükség különböző pártokra egyazon cél megvalósítása érdekében, miért nem valósítjuk meg azt egy egységes s így a maga egységében komolyabb átütő erőt képviselő egyetlen szervezet segítségével?

Természetesen mindkét felfogás helytelen. Ha úgy tetszik, reakciós is, ha ez a reakció ebben a formájában esetleg nem is tudatos jelenség, hanem természetes következménye a fogalmak tisztázatlanságának és egyike a magyar demokrácia gyermekbetegségeinek. Meg kell mondanunk, hogy a megindult választási agitáció során is sokszor találkoztunk olyan jelenségekkel, amelyek ezt az eszméi zűrzavart csak fokozzák.

Először is meg kell állapítani, hogy a koalíció nem világnézeti, eszmei együttműködést jelent. Hanem jelenti azt, hogy a magyar demokrácia pártjai – felismerve az összefogás szükségességét – szövetséget kötöttek bizonyos tárgyi célok megvalósítására úgy, hogy programjukból a koalíció egy kompromisszum alapján átvette azokat az elemeket, amelyek közösek. További céljai megvalósítását pedig valamennyi párt eltette arra a későbbi időre, amikor – az ország újjáépítése után – a koalíció felhőtlen szükségessége nem fog fennállani. De ebből a tételből önként következik az is, hogy mennyire hazug és álnok a reakciónak az a suttogó vádja, amely a magyar demokrácia belső jórendjét azzal akarja megzavarni, hogy a Magyar Kommunista Párt ma proletárdiktatura megvalósítására törekszik.

Az elkövetkezendő választások során, a magyar nép tehát végeredményben nemcsak afölött fog dönteni, melyik párt lesz alkalmasabb az újjáépítés tárgyi feladatainak megvalósítására a valamennyi párt által hirdetett közös tárgyi program keretében, hanem a magyar nép akarva-akaratlan állást fog foglalni világnézetileg is; a közös tárgyi programon túl a távolabbi célokban megnyilvánuló világnézet tekintetében is. És mert a magyar demokrácia még fiatal, még nincs a fogalmakat élesen elhatárolni tudó, messzemenő demokratikus közvéleményünk, a magyar nép állást fog foglalni esetleg úgy, hogy nem is tudja, hogy tárgyi célok megvalósítása érdekében állást foglalt ugyanakkor világnézetileg is. S nem bizonyos, hogy a saját világnézete szerint. Amikor tehát a magyar nép, Budapest népe is, az elkövetkezendő választásokon akaratát fogja kinyilvánítani, számot kell vetnie a fentebb elmondottakkal is.

A Független Kisgazda Párt álláspontja ebben a kérdésben is világos, félreérthetetlen és törésmentes folytatása annak az útnak, amelyen a párt 15 esztendővel ezelőtt, a magyar nép akaratából elindult. A koalíció erejét és szilárdságát mutatja az, hogy a Magyar Kommunista Párt Hároméves Terve legnagyobb részében ugyanazokat a tárgyi célokat követi az elkövetkezendő három év során, amelyeket a Független Kisgazda Párt is hirdet. A Hároméves Terv így a magyar demokrácia pozitív igenlése a jelzett időszakra. A választások utánra is.

Felmerül természetesen a kérdés, mi az oka annak, hogy a Független Kisgazda Párt még nem hozta nyilvánosságra átfogó és meghatározott időre szóló külön tervét, miért nem adott még választási programot, amellyel a választások előtt a magyar nép elé tárja a legközelebbi jövőre vonatkozó célkitűzéseit.

A feleletet megadja maga az a világnézet, amely szilárd, változatlan és változhatatlan fundamentuma pártunknak. Ez a világnézet: harc a teljes emberi szabadságért a tiszta demokrácia eszközével. Világnézet, mely egyúttal egyszersmindenkorra szóló tárgyi program is: a demokrácia eszközével, tiszta demokratikus módszerekkel olyan országot akarunk építeni és megtartani, amely szabad emberek, szabad független és magyar hazája lesz. Ez a világnézet és ez a tárgyi program köti össze a magyar falu népét a városok dolgozóival, ez teremti meg az összes társadalmi osztályok egybefogó, osztályok felett álló jövendőt formáló, örökkévaló magyar-egységét, beleépül az ezeréves magyar történelem legnemesebb tradicióiba, építi a ma országát, megvalósítja és megtartja a jövendő minden magyar álmát.

Ez. Nem több s nem kevesebb.

Csornoky Viktor