Dtum
Login with Facebookk
1946 | Április

Rövidek

Új kormány Bulgáriában és Belgiumban
Szófia-Brüsszel, április 1.
Georgiev miniszterelnök vasárnap megalakította az új bolgár kormányt. Az új kormányban résztvesz a kommunista párt, a szocialista párt, agrárpárt és a Zveno-csoport. A kormány megalakulása előtt hivatalos nyilatkozatot adtak ki az ellenzéki csoportokkal folytatott megbeszélésekről, amelyek nem vezettek eredményre és így a Hazafias Arcvonal pártjainak képviselőiből kellett megalakítani az új kormányt.

Belgiumban is új kormány alakult. A kormány elnöke Van Ackert. Az új kormánynak 6 szocialista, 6 szabadelvű, 4 kommunista és 3 pártonkívüli minisztere van.

Mámoros lelkesedéssel ünnepelte Budapest népe és az ország a felszabadulás napját
Budapest, április 5.
Százezres tömegek a Szabadság-téren, a Ludovikánál, a Vigadó-téren, a Gellért-téren és a Ligetben, felvonulás volt a köztársasági elnök tiszteletére. A köztársasági elnök és a miniszterelnök ünnepi beszédet mondott.

Gromiko levele a biztonsági tanácshoz

New York, április 9.
Gromiko, a Szovjetúnió képviselője az Egyesült Nemzetek szervezetének biztonsági tanácsában levelet intézett a tanácshoz, amelyben hangsúlyozza, hogy a szovjet kormány nem fogadhatja el a biztonsági tanács április 4-iki határozatát, amely úgy döntött, hogy az iráni kérdés vitáját május 6-án folytatja, noha a szovjet csapatok kivonása felől a szovjet és az iráni kormány között egyezmény jött létre.

A biztonsági tanács határozata csak abban az esetben lenne megalapozott, ha az iráni helyzet veszélyeztetné a nemzetközi békét és biztonságot. Teljesen nyilvánvaló azonban, hogy a mostani körülmények között ilyen helyzet nem áll fenn Iránban és ezért a szovjet kormány kitart álláspontja mellett, hogy az iráni kérdést törölni kell a biztonsági tanács napirendjétől.

Bidault a francia külpolitikáról

Páris, április 9.
Bidault francia külügyminiszter beszédet mondott, amelyben nyilatkozott Franciaország külpolitikájáról. Hangsúlyozta, hogy Németország veszélyes szomszédsága arra kényszeríti a francia kormányt, hogy ragaszkodjék a Ruhr-vidéknek Németországtól független politikai egységként történő kezeléséhez. Franciaországnak nem szándéka, hogy a Ruhr-vidéket elvegye Németországtól és nem kívánja a Rajna-vidéket bekebelezni, de azt óhajtja, hogy megfelelő szövetséges ellenőrzéssel tegyék lehetetlenné a Rajna-vidék iparának háborús célokra való felhasználását.

A Saar-vidéket bele kell kapcsolni a francia gazdasági és pénzügyi rendszerbe és ott állandó határőrséget kell fenntartani. Fontos, hogy a terület bányái Franciaország tulajdonába menjenek át. Bidault végül kijelentette, hogy a francia-angol szövetség kivánatos volta sohasem volt kérdéses Franciaországban.

Külpolitikai események

Budapest, április 16.
A külpolitika egyéb eseményeit a következőkben foglalhatjuk össze:
Az iráni kormány utasította az Egyesült Nemzetek biztonsági tanácsában helyet foglaló iráni kiküldöttet, hogy azonnal vetesse le az iráni kérdést a biztonsági tanács napirendjéről.

Az Anders tábornok katonai hatóságai által Egyiptomban fogvatartott lengyel politikai foglyokat szabadon bocsátják és visszaszállítják hazájukba.

A moszkvai Krasznaja Zvezda című lap foglalkozik a román reakció ténykedésével és megállapítja, hogy Maniu és Bratianu vezetése alatt álló reakciós elemek még mindig folytatják államellenes tevékenységüket.

Nürnbergben most a kivégző táborok ügyét tárgyalják. Höss, az auschwitzi tábor volt parancsnoka elmondotta, hogy 1942-ben Himmler a tábor megtekintése alkalmával végignézte a gázkamrákban kivégzett hadifoglyok haláltusáját. Höss beismerte, hogy az auschwitzi táborban terméketlenítési kísérleteket végeztek az internáltakon.

Nem lesz új Trianon

London, április 25.
Általános érdeklődés mellett hangzott el John Haire-nek ez a mondata:
- Szó sincs arról, hogy Magyarország számára új Trianont készítsenek elő.


Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kimon Georgiev Emlékezés Andrej Gromiko Georges Bidault Wladyslaw Anders Maniu Bratianu György Rudolf Höss
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98