Dtum
Login with Facebookk
1946 | Augusztus

Ma reggel kivégezték Sztójayt, Reményi-Schnellert és Szászt

A Markó - utcai ügyészségi fogház Koháry-utcai udvarán ma a kora reggeli órákban óriási tömeg várakozott, hogy szemtanúja legyen Sztójay-Sztankovics Döme, Szász Lajos és Reményi-Schneller Lajos kivégzésének.

A rendőrség példás rendben helyezte el a közönséget, a törvényszéki palota ablakaiban emberfürtök lógtak. Pontban negyedkilenc órakor jelent meg népbíráival Rácz Endre népbírósági tanácselnök, Csillag Dezső dr. népügyész társaságában és mindannyian helyet foglaltak a kivégzőhellyel szemben, a szürke posztóval borított asztalnál.

A tanácselnök intézkedésére a siralomházból elsőnek Szász Lajost vezették elő a fogházőrök, Szász kopott kék kabátban, minden ízében remegve állott a bíróság elé. Az elnök röviden közölte vele az ítéletet, majd a legfelsőbb hely döntését, azután Csillag népügyész szavai hallatszottak:
- Kivégző osztag parancsnoka, teljesítse kötelességét!

8 óra 22 percet mutattak az óramutatók, amikor a cölöphöz kötik Szász Lajost. Az egész pillatanokig tart: szemét bekötik, nyomban ezt követőleg négy fogházőr áll a halálraítélt elé. Vezényszavak hangzanak, utána hatalmas dörrenés, Szász Lajos teste előrehajlik, a törvényszéki orvosok sietnek a cölöphöz: megállapítják a szívműködés megszűnését, darócba öltözött foglyok hordágyat hoznak és Szász Lajos hulláját elviszik.

8 óra 35 perc. Rácz elnök újabb utasítást ad a fogházfelügyelőségnek Reményi-Schneller előállítására.
A közönség, amely síri csendben ügyelte az eseményeket, Reményi-Schneller alakjának feltűnésekor hatalmas tüntetésbe kezdett.
- Hol az arany? Pusztulásba vitted a nemzetet! Németek cinkosai! – hangzik mindenfelől.
A nagy hangzavarban csak szófoszlányok hallatszanak, amikor Csillag Dezső dr. utasítására a cölöphöz vezetik az egykori „örök pénzügyminisztert”, a legfőbb nácibérencet: Reményi-Schneller Lajost. Az előbbi jelenet játszódik le. 8 óra 37 perckor jelentik az orvosok:
- A halál bekövetkezett.
Ugyanúgy, mint az imént, Reményi-Schneller holttestét hordágyra fektetik, friss homokot szórnak a homokzsákok elé, azután hozzák a legfőbb Qulslinget: Sztójay Dömét.
A közönség tüntetése fokozódik:
- Hitler lakája! Te hoztad a gyalázatot az országra! – kiáltják az emberek.
Pontban háromnegyed kilenc órakor a nácik elsőszámú szálláscsinálója is elnyerte földi büntetését.


Halálraítélte a NOT Kolosváry-Borcsát és Kassai-Schallmayert

A NOT Bojtha-tanácsa délelőtt 10 órakor hirdette ki ítéletét: Kolosváry-Borcsa Mihály és Kassai-Schallmayer Ferenc golyóáltali halálos ítéletét jogerőre emelte, ellenben Kerekes László 15 évi börtönbüntetését 12 évi kényszermunkára és Bágyoni-Váró Andor 10 évi börtönbüntetését 6 évi börtönre mérsékelte. A halálraítéltek kegyelemért folyamodtak.


Még ma kivégzik az ellenállás hőseinek kínzóját

A Népbíróság ma tárgyalta Juhász István csendőrnyomozó bűnügyét, aki az ellenállási mozgalom hőseit juttatta csendőrkézre. Halálra kínozta és gyötörte foglyait. A Népbíróság Barta-tanács Juhász Istvánt halálra ítélte, a kegyelmi kérelmét elutasította s az ítéletet két órán belül végrehajtják.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Ady Endre: A mosti március Ady Endre: A mosti március
Szeretett és dalolt márciusok Hervadt bokrétáját bedobom Űzetve és,...
A francia munkaügyi minisztérium A francia munkaügyi minisztérium
A franczia miniszteriumok száma szaporodott egygyel: Clémenceau...
Gazdának lenni télen Gazdának lenni télen
Ha a tyuk taréja megfagy, ez a tojást nagyon hátráltatja, de...
Az ungvölgyi vasut bérbevétele Az ungvölgyi vasut bérbevétele
Megirtuk, hogy az ungvölgyi vasut üzemét az államvasutak vették át....
Hóvihar májusban Hóvihar májusban
Máramaros felső részén, Körösmezőn, a hol a Tisza ered, május elsején...
Az MTK Győrött Az MTK Győrött
MTK – Győri ETO 1:0 (0:0) Bíró: Fehéry Ákos. A győri...
Sajtóvélemények a 30 éves Nyugatról - Népszava Sajtóvélemények a 30 éves Nyugatról - Népszava
Január havában harmincadik esztendejét tölti be a Nyugat....
A gépmadarak elektromos csápjai, a viharzónák kikerülése A gépmadarak elektromos csápjai, a viharzónák kikerülése
A gépek kényelmesebbé és biztosabbá teszik az ember életét. Néha...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98