Dtum
Login with Facebookk
1944 | Október

Sztójay Döme volt miniszterelnök a Semmeringen gyógykezelteti magát

Mint köztudomású, vitéz Sztójay Döme miniszterelnökségének utolsó heteit már betegen töltötte és felmentését annak idején egészségi állapotára hivatkozással kérte, mint amely nem teszi lehetővé, hogy a mai súlyos napokban teljes munkaerejét és idejét maradéktalanul az országos ügyek intézésének szentelhesse.

Sztójay Döme szervezetét hosszú hetekkel ezelőtt komolyabb természetű influenza támadta meg, amely mellhártyagyulladássá fejlődött és huzamosabb időre a miniszterelnök szanatóriumi gyógykezelését tette szükségessé.

A gondos orvosi felügyelet és a tökéletes pihenés lehetősége azután előnyösen hatott ki Sztójay Döme szervezetére, úgyhogy a közelmultban a volt miniszterelnök már elhagyhatta a szanatóriumot.

Sztójay Döme a városmajorutcai János-szanatóriumból eltávozván és további orvosi felügyeletre és gondozásra kellett alávesse magát. A volt miniszterelnök, aki a kormány élére állását megelőzően egy évtizedig berlini magyar követ volt, a közelmultban a régi Ausztriába utazott és egyik semmeringi szanatóriumba vétette fel magát, ahol további orvosi kezelését az a kitűnő szakorvos látja el, akinek Sztójay Döme még berlini követ korában is ismételten volt betege a Semmeringen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98