Elsőrendű, prima táncosnőket keresek külföldi turnéra. Lehetnek kezdők is – ezt közölte néhány nappal ezelőtt egy hirdetés valamelyik hetilapban.

A hirdetett időben csöngettünk a szentistvánvárosi modern bérház első emeleti lakása ajtaján, ahol a névtábla szerint egy okleveles francia tanárnő lakik. Az illető tanárnő pongyolában, szőke fürtökkel és aranycipőben fogad. Mindjárt közli velünk, hogy ő is táncol, jön velünk Bécsbe és Svájcba, sőt még tovább is elkísér.

- Mert tudja drágám, - magyarázza egy előttünk lévő hölgynek, aki saját bevallása szerint inkább korcsolyázik, mint táncol – nem indulunk azonnal. Először gyakorlatképpen a barátom, az Andris, nightclubjában kell föllépni. A night-klub még nem nyílt meg, bár a helyiséget kivéve minden meg van már hozzá. Táncolni is tanítom majd magukat. Kell egy magyar szám és egy jó kán-kán. Magasra kell dobni a lábat hozzá. Mutassa csak: magának egész jó alakja van, bár le kell egy kicsit fogynia. Hiszen érti....

A szőke hölgy érti és értik a többi lányok is, akik szintén jelentkeztek a hirdetésre. Az egész akció értelmi szerzője, a titokzatos Andris, késik. Az aranypapucsos hölgy addig is mindenkinél a családi állapota és a kora iránt érdeklődik.
- Legjobban szeretem az egyedülálló lányokat – mondja később. – A szülők, vagy pláne egy férj, még képesek a nyakamra járni, jeleneteket csinálni és felelősségre vonni. A kor is fontos. Csak harmincon aluliak jönnek számításba. Az osztrák barátom megérkezik a jövő héten. Ő szerzi az útleveleket.

Két gépírónő érkezik. Az egyik 28 éves, a másik 26. Még sohasem táncoltak, de nevetve mondják, „utóvégre mindent el kell egyszer kezdeni”.
Nekünk nagy sikerünk van, valószínűleg azért, mert nincsenek szüleink, nincsenek rokonunk – saját bevallásunk szerint. A szoba zsúfolt és mikor közöljük, hogy itt nem tudunk bemutatót táncolni, nevetve mondják.
- Nem is kell. A kiválasztás úgyis arc szerint történik.
Andris, a magas pártfogó, tovább késik, de megérkezik helyete egy másik „jóbarát”, egy elegáns fiatalember. Végignézi a lányokat, de ő inkább Bukarestet, Bulgáriát és Törökországot ajánlja.
- Képzelje csak, ezek a lányok 240.000 pengős fizetéseket kapnak! – mondja a háziasszonyunk.
- Nahát! – sajnálkozik a fiatalember. – Én ma, eddig, nyolc és fél milliót költöttem el. Igaz, hogy semmit sem vettem. – Elővesz egy aranyat, sokat sejtetően végignéz a lányokon és földobja a levegőbe, játékosan.
- Napcsi? – kérdezi kacéran az okleveles tanárnő.
- Húszkoronás – válaszolja a vendég. Utána rögtön cigarettát és szalonnát ígér a lányoknak.
Gyorsan távozunk, de megígérjük, hogy feltétlenül visszajövünk hatra, megmutatni magunkat Andrisnak. Még a címünket is felírják egy noteszbe. „Ha nem jönne, igazán kár lenne magáért” – halljuk.

Az aranypapucsos hölgy este valószínűleg sajnálkozott, hogy nem mentünk vissza. Mi viszont inkább az ottmaradt leányokat sajnáljuk.