Dtum
Login with Facebookk
1946 | Január

„Fehér szenet” kap a magyar ipar

Nagyszabású tervek az ország vízierőinek hasznosítására

A széntermelés nagyarányú csökkenése katasztrófális helyzetbe sodorta a lassan újjáéledő iparunkat.

Szakemberek vizsgálják most a lehetőségeket: mik volnának a tennivalók az energiagazdálkodás sürgős növelése érdekében s így került újból szóba a „fehér szén”.

Munkatárunk érdeklődött az iparügyi minisztérium illetékes osztályán a tervek iránt. A következő felvilágosítást kaptuk:

– A fokozódó szénhiány leküzdésére már kidolgoztuk a részletes terveket. A tervek szerint az ország valamennyi jelentősebb folyójának vízierejét ki fogjuk használni villamos áram termelése céljából, mert ezáltal pótolni lehet majd a szenet. Az ország egész területére kiterjedő villamosítási terv szerint elsősorban a nagyobb folyók vízierejét használjuk ki, részint duzzasztók létesítésével, részint a vízesések kihasználásával. Egy nagyobb tervvel a Dráva nagy vízmennyiségét kívánjuk kihasználni.

Komolyabb erőt képviselő vízeséseink vannak
a Bükk-hegységben, Lillafüreden és Szilvásváradon, a Bakonyban a Gerence- és Cuha-patakon, a Mecsek-hegységben pedig a Petőc-patakon. Hernádnémetin egyébként a vízierőmű révén már több gyár és mezőgazdasági üzem jut áramhoz.

A szakemberek remélik,
hogy a terv kivitelezésére hamarosan sor kerül s végre Magyarország is értékesítheti azt a „fehér szenet”, amely természeti adottságaink révén rendelkezésünkre áll.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98