Dtum
Login with Facebookk
1946 | Június

Magyarázom a merényleteket (Ludas Matyi )

A Pici Ujság kommentárja az izbugyafalvi eseményekhez – Sajátságos tudósítónktól

Még az utolsó jajkiáltások el sem hangzottak Izbugyafalván, tudósítónk máris a helyszínen termett, hogy eleve megcáfolja azokat a tendenciózus híreszteléseket, melyeket a baloldali lapok írnak majd.
Gyors nyomozásunk eredményeként máris sikerült megállapítanunk a merényletben szereplő összes személyek kilétét.

Egyetlen kisgazdapárti sincs közöttük….

Minden ellenkező híreszteléssel szemben tényként szögezzük le, hogy a merényletek áldozatai között egyetlen kisgazdapárti tag sincs.


Az áldozatok számát egyébként is erősen eltúlozzák. Megállapítottuk, hogy a halottak száma lényegesen kevesebb a világháború áldozatainál és a sebesültek száma sem haladja túl lapunk átlagos példányszámát. Túlzás tehát vérfürdőről beszélni, mikor egész Izbugyafalván annyi vér se folyt, hogy az ember a lábát megmoshatta volna benne. Hagyjuk tehát az „összeesküvés”, „merénylet”, „”pogrom” és egyéb hangzatos megjelöléseket és a jövőben használjuk inkább a szerényebb, de a tényeknek jobban megfelelő piknik, gardenparty és majális elnevezéseket.

Mi az igazság?
Mi a haladás?

A botrányt egyébként az váltotta ki, hogy egy a baloldali pártok által felheccelt kecske megette a helybeli leventeoktató szalmakalapját. Aki a tömeglélektannal csak egy kicsit is ismerős, nem lepődik meg azon, hogy a felháborodott tömeg ezek után agyba-főbe verte a zsidókat és többet közülük meg is ölt.

Kik a merénylők?

A merénylők – ha egyáltalán voltak ilyenek – mind kivétel nélkül a másik három párt tagjai, akik megtévesztésül a Kisgazdapárt helyiségében gyűléseztek. Néhány jelentéktelen személy ravasz fondorlattal a mi pártunk soraiba is beszivárgott, így történt, hogy a merénylők között néhány kisgazdapárti elnök, alelnök, titkár, jegyző, pénztáros és háznagy is szerepelt, ezeket azonban már a jövő héten egytől-egyig kizártuk a pártból.

Mindenki felelős!

Úgy véljük, sikerült bebizonyítanunk, hogy a verekedésben ilyen vagy amolyan formában valamennyi párt részt vett.
Hagyjuk tehát a már-már nevetségesen ható személyeskedést, jó vicc, minden családban kell egy rossznak lenni, mindnyájan voltunk fiatalok, elvégre doktor úr is férfi, meg kell értenie.
Itt említjük meg, hogy a két hét múlva Csajágaröcsögén megtartandó véres verekedés kisgazdapárti rendezői egytől-egyig költött személyek, ha tehát valaki tagjaink közül magára ismerne bennük, az merő véletlen.

Kisgaz Dani

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98