Dtum
Login with Facebookk
1946 | Május

Kosárlabdázóink harmadik helyet harcoltak ki az EB-n!

Kosárlabdázó válogatottunk hosszú és fáradságos utazás után érkezett meg egy héttel ezelőtt Genfbe, az Európa-bajnokság színhelyére. Mindjárt mérkőzésre is kellett kiállania. Így történt, hogy első mérkőzését – az olaszok ellen – elvesztette a „hagyományos magyar balszerencsét”, amikor újabb távirat jött és tudatta: legyőztük Luxemburgot.

Majd újabb: legyőztük a nagy játékerőt képviselő lengyeleket. Az elődöntőbe jutottunk. Ott nagy küzdelem után kikaptunk a csehszlovákoktól. A harmadik helyért folyó küzdelemben diadalmaskodnak a franciák felett és így csapatunk végeredményben harmadik lett. Az elért eredmény: óriási siker! A sikeres szereplésről lapunk genfi tudósítója a következőket táviratozta:

Genf, május 6.
A lengyelek ellen pompás játékkal 34:21 arányban győztünk. Ezzel a győzelmünkkel az elődöntőbe, azaz a legjobb négy közé kerültünk. Az elődöntőben a csehszlovákokkal kerültünk szembe. Nagy küzdelem után 42:28 arányban alulmaradtunk. A másik elődöntő-mérkőzésen az olaszok a franciákat 37:25-re verték.

A döntőt tehát Csehszlovákia és Olaszország vívta. „Idegtépő” küzdelem után 35:33 arányban győztek a csehszlovákok.

A harmadik helyért Magyarország és Franciaország csapot össze. Ezen a mérkőzésen is hatalmas küzdelem folyt. A mieink ismét remekül játszottak, a csapat minden tagja kitett magáért és végeredményben 38:32 arányban győztünk. A kosarakat Németh (14), Bajári dr. (11), Bánkuti (7), Velkel (5) és Rácz érte el.

Az Európa-bajnokság végeredménye: 1. Csehszlovákia, 2. Olaszország, 3. Magyarország, 4. Franciaország, 5. Svájc, 6. Hollandia, Belgium, Luxemburg, Lengyelország, Anglia.

A magyar csapat megnyerte az ú. n. „fair díjat” is sportszerű, fegyelmezett viselkedésével.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98